Több ezres tömeg és számtalan televíziónéző

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

Hogy hányan látogattak ki az elmúlt két napban az Óriáspince-tetőre, azt csak hozzávetőlegesen tudni, a televízión keresztül azonban százezrek nézték végig a második Székely Vágtát, a Nemzeti Vágta előfutamát.

Bús Ildikó

2012. július 15., 20:112012. július 15., 20:11

2012. július 15., 21:422012. július 15., 21:42

Még a szervezők sem tudják, hogy összesen hány néző követte a versenyt, azonban az biztos, az idén jóval többen látogattak ki a Nemzeti Vágta előfutamára, mint a tavaly – áll a szervezők közleményében. A helyszín önmaga is hangulatos, már több kilométeres távból lehet látni, hogy a dombon, amely a Vágta helyszínéül szolgál óriási zsibongás van. A helyszínen úgy tűnik, a Székely Vágta elsősorban a családokat vonzza. Az Óriáspince-tető azonban csak távolról tűnik kis dombnak: a feljutásnak a fáradságos mászásnál van kényelmesebb módja, ugyanis a helybéliek szekereikkel vitték-hozták a nézősereget. A szolgáltatásra volt igény, az autók száz számra álltak az út mellett elkerített parkolókban.

Az időjárás a lacikonyhásoknak is kedvezett, a jurták, ahol kolbásztól a sült pityókáig mindenféle ínyencséget sütöttek, egy percig sem maradtak vevők nélkül, a környékükön kialakított sörsátrak pedig mindvégig tömve voltak. Több száz kiló miccs, kolbász és flekken fogyott el, de a sörcsap mellett is állandó sürgés volt.

A családok szekérrel érkeztek a tetőre, ahol a gyerekeket lovas programokkal várták, de a sátrakban hűsölhettek limonádé mellett, lovas képeket színezve, vagy egy-egy mesterséget eltanulva a kézművesektől. A gyerekek lovagolhattak is a helyszínen – a lovasok, huszárok jelenléte megtette a hatását, a kicsik óriási érdeklődést tanúsítottak a pónik, paripák iránt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés