Tízezrek a Székely Vágtán

Csikós bemutató, íjászbemutató, díjlovaglás és díjugratás – ezek voltak a Székely Vágta első, szombati napjának legfontosabb, legérdekesebb eseményei. A rendezvényre több tízezer látogató érkezett, este pedig a versenyen induló települések sorrendjét is kisorsolták. Az előfutamok már zajlanak az Óriáspince-tetőn.

Bús Ildikó

2012. július 15., 12:042012. július 15., 12:04

2012. július 15., 12:132012. július 15., 12:13

Szombaton délben a baksi Puszta5 csapat csikós és puszta ötös bemutatójának lehettek tanúi a nézők. A bemutatókat követően a tavaly a vihar miatt meghiúsult, az idén viszont zökkenőmentesen adták elő a Szent György-legendát. A Shagya Lovasklub, azaz a kőröspataki Kálnoky lovarda lovasai bebizonyították, hogy a nyári táborok nem telnek hasztalanul, egy műhelymunka keretében született meg a darab, amely végén feltevődik a kérdés, hogy meg tud-e javulni a sárkány? A produkciót Bordás Attila rendezte és a kőröspataki lovarda 18 lovas tanulója, a Szilaj Hagyományőrző Egyesület lovasai és Mátray László színművész játszik benne.

A délután folyamán Pászka Level és csapata, a Kassai Lovasíjász Iskola tanítványai tartottak íjászbemutatót, majd díjlovaglásra és díjugratásra került sor a Shagya Lovasklub, valamint Kissné Bártfai Gabriella és Kiss Vivien jóvoltából.

Az esti megaprodukció előtt megtörtént a Székely Vágtára benevezett települések sorsolása. Az állatorvosi vizsgálatok után Ozsdola lova nem felelt meg az előírásoknak, Angyalos még a sorsolás előtt visszalépett a versenyből. A sorrendet Meskó Zsolt, a Nemzeti Vágta és a Székely Vágta főrendezője, Bendes Csaba nevezési és elővágta igazgató, valamint Horváth Zalán versenybíró jelenlétében sorsolta ki Székely Tibor vágtafőkapitány. Harminchat versenyző áll tehát a rajthoz a Székely Vágtán, tíz előfutam lesz, hat előfutamban négy lovas, négy előfutamban három lovas versenyez. A négyes indulóknál az első kettő, a hármas indulóknál a futamgyőztes megy tovább a középfutamokba.

Az előfutamok jelenleg is zajlanak, a szünetekben huszárbemutató és csatajelenet lesz látható a Szilaj Hagyományőrző Egyesület, a kézdimartonfalvi Horváth Ignác Hagyományőrző Tüzércsapat és a gelencei 15. Székely Határőrezred hagyományőrző csapata szervezésében. A délután folyamán lovasíjász bemutató és díjugratás lesz, majd a középfutamokra kerül sor. A döntő előtt közéleti személyiségek vágtáznak, majd fogathajtó versenyt is szerveznek nekik.

Az Óriáspince-tetőre vasárnap is óránként indulnak autóbuszok, Maksáról pedig szekerek szállítják fel az érdeklődőket a dombra. A buszok a Művészeti Népiskola elől indulnak óránként 9:30-tól kezdődően (az első órákban gyakrabban közlekednek), az utolsó járat 20:30-kor indul Maksára. Visszafele egészkor indulnak, 10 órától kezdődően, a programok lejárta után 23 órától megint gyakrabban közlekednek, míg sikerül hazaszállítani a közönséget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés