
Utcára szólította tagjait a Sanitas egészségügyi szakszervezet. Szerdán az egész országban a prefektusi hivatalok épületei elé vonultak az egészségügyi dolgozók, elégedetlenségüknek adva hangot, tizenegy pontban foglalva össze követeléseiket.
Sepsiszentgyörgyön mintegy harmincan álltak a kormányhivatal épülete előtt, a szakszervezet vörös keresztes fehér zászlóit lobogtatták, hangos sziréna és füttyszóval hívták fel a figyelmet a rendszer hiányosságaira.
Vasile Neagovici a Sanitas Kovászna megyei elnöke lapunknak elmondta, országos szinten jóváhagyták a tiltakozások programját, ha időközben nem orvosolják panaszaikat, május 9 és 13 között a felelős minisztériumok székházai elé vonulnak, majd júniusban a kormány előtt szerveznek nagyméretű tüntetést, utolsó megoldásként az általános sztrájkot is kilátásba helyezték. A megmozdulásokat az kényszerítette ki, hogy a felelős politikusok folyamatosan káoszban tartják az egészségügyi rendszert, továbbra is méltánytalan a bérezés, ugyanakkor számos más problémával szembesülnek a munkavégzés során.
Nyulas Emma, a Sanitas Hargita megyei vezetője érdeklődésünkre elmondta, szerdán ők is átadták a prefektúrán a kormánynak címzett kérést.
A szakszervezetek képviselői szerdán benyújtották a prefektusoknak a tizenegy pontos követeléslistát, arra kérve őket, hogy továbbítsák a kormány felé. Kérik májusig a bérezési méltánytalanságok kiküszöbölését, ebben az évben 25 százalékos béremelést az egészségügyben és a szociális ellátó rendszerben dolgozók számára, a különböző jutalékok kifizetését az ügyeleti órák után is, a pótlékokat számolják a mindenkori alapfizetésre, dolgozzanak ki új pótlékrendszert, elvárják az egészségügyi dolgozókra vonatkozó szabályzatok betartását, a szociális ellátó rendszerben pedig a hiányzó sajátos szabályzat kidolgozását. Követelik, hogy engedélyezzék a zárolt állások feloldását az egészségügyben, és biztosítsanak költségvetést az így megnövekedett számú személyzet fizetésére. Kérik az iskolai orvosi ellátás működésének szabályozását, lehetőség teremtését az egészségügyi asszisztensek különböző fokozatú tanulmányainak kiegyenlítésére, egységes asszisztensképzést, mert jelenleg posztlíceális és egyetemi szinten is működik. Végül pedig a nemzeti bruttó össztermék (PIB) legkevesebb 6 százalékát kérik az ágazat számára.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.
szóljon hozzá!