
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem kézdivásárhelyi kihelyezett tagozatán (Bod Péter Tanítóképző, tanító-óvónő szak) hétfőn délután tizenkettedik alkalommal nyitották meg az új egyetemi tanévet a Vigadó kistermében.
2010. szeptember 28., 00:102010. szeptember 28., 00:10
2010. szeptember 28., 10:532010. szeptember 28., 10:53
Az új tanévet Bajcsi Ildikó igazgató nyitotta meg, aki elmondta: az egyetem az Erasmus csereprogram keretében idén is fogad vendégdiákokat, valamint öt magyarországi vendégtanár fog előadásokat tartani az év folyamán.
Ezután Rácz Károly polgármester köszöntötte az első éveseket és jó hírrel is szolgált: a közeljövőben új szakokkal bővül az egyetem, és hamarosan a volt kaszárnya épületében tanulhatnak a hallgatók.
A harmadéves egyetemisták Lázár Ervin A négyszögletű kerekerdő című művéből egy részletet mutatták be.
Idén a nappali tagozaton huszonegy, a távoktatáson harminchat, a kiegészítő csoportban pedig harminchárom hallgató kezdte meg a tanévet.
A szervezők javában készülnek az idei Sepsi RUN-ra, amely június 12–13-án esedékes. A cél a sporteseményt olyan közösségi élménnyé tenni, amely révén egyben Sepsiszentgyörgyöt és környékét is jobban megismerhetjük.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Élesedik a helyzet a városvezetés és a Hydrokov Rt. között a több utcát is érintő vízszennyeződés kapcsán. A szolgáltató szerint legutóbb már csak egy laborminta bizonyult fertőzöttnek, de május 5-ig nem ajánlja a vezetékes víz fogyasztását.
Az országos lista 38. helyén található Sepsiszentgyörgy a vízért számlázott jelenlegi árakkal – közölték a városi képviselő-testület csütörtöki ülésén, ezzel a kijelentéssel tompítva a kilátásba helyezett drágítások várható hatását.
Elfogadták Kovászna megye idei költségvetését: a mintegy 545 millió lejes büdzséből elsősorban az egészségügyi rendszert és a szociális hálózatot támogatják, de a fejlesztésekről sem mondanak le. Létszám- és béralapcsökkentésről is döntöttek.
Három, faanyagot szállító járművet állítottak meg ellenőrzés céljából a 11-es országúton a hatóságiak Kovászna megyében, a feltárt szabálytalanságok miatt pedig tetemes összegű bírságot szabtak ki rájuk szerdán.
Három autó karambolozott szerdán késő délután Csernátonban. Az elsődleges információk szerint senki nem sérült meg súlyosan.
Szerető családra váró négylábúakkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi városünnep keretében, május 2-án és 3-án. A Szent György Napokra kölyökkutyákkal és felnőtt ebekkel látogatnak ki a szépmezői menhely önkéntesei.
Elfogadták Sepsiszentgyörgy költségvetését, amelynek tervezését a késve megszületett országos büdzsé nehezítette. A város több területen visszafogja a kiadásokat, de az oktatási fejlesztéseket továbbra is prioritásként kezeli.
Megérkeztek a kedvezményes gyógykezelési jegyek a Kovászna megyei intézményekhez, ezért már benyújthatók az igénylések a megyei nyugdíjpénztáraknál. A lehetőséggel nem csak a nyugdíjasok élhetnek.