
Reformkort idéző eseménynek ad otthont a zabolai Mikes-kastély: június 18-án itt szervezik a XXII. Széchenyi-bált. Előtte azonban táncoktatásra várják az érdeklődőket. A jegyeket május közepétől lehet megvásárolni.
2016. május 05., 17:362016. május 05., 17:36
Duka Boróka, az eseményt főszervező Mikes Diáktanács elnöke, a Mikes Kelemen Gimnázium diákja elmondta, a résztvevőknek idén is igyekeznek díjmentesen biztosítani a szállítást. A forgatókönyv is marad: kitalált nemesi neveiken jelentik be a bálozókat, Széchenyi gróf lovas hintón, huszárok kíséretében érkezik, lesz lovas kocsikázás, lovaglás, bálkirálynő választás, kaszinó és táncoktatás. Utóbbira még lehet jelentkezni, bárkit szívesen látnak, a felkészítők ingyenesek. A táncolni vágyók az oktatásra május 15-ig jelentkezhetnek Duka Borókánál a 0725-510508, illetve Sánta Ákosnál a 0747-295858-es telefonszámon.
Az elmúlt évben kevesebb résztvevővel zajlott a bál, ezt a szervezők a kényszerű helyváltoztatás számlájára írják. Idén ismét mintegy 250 személyre számítanak. Duka Boróka hozzáteszi, a júniusi bálon közel húsz franciaországi cserediák is érkezik az eseményre.
Az első Széchenyi-bált 1994-ban szervezték, Daragics Éva, a Mikes Kelemen Gimnázium akkori történelemtanára kezdeményezésére. Egymás után öt éven keresztül rendezték meg minden év júniusában a mulatságot, majd hatéves szünet következett, mivel nehéz volt a megfelelő öltözék beszerzése, nem volt lehetőség a tánctanulásra, és pénz sem került a megfelelő színvonalú szervezésre.
A bálra május közepétől árusítják a felnőttek számára 35, míg diákoknak 25 lejbe kerülő jegyeket.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.
Ismét leáll a kovásznai wellnessközpontnál a munka, miután az Országos Beruházási Társaság (CNI) nem tudja biztosítani az ehhez szükséges pénzt a kivitelezőnek, ráadásul jelentős tartozást is felhalmozott felé.
szóljon hozzá!