Tamás Sándor újrázna Kovászna Megye Tanácsa élén

Újból megpályázza a megyei tanácselnöki tisztséget Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Emellett 36 településen indít polgármesterjelöltet az RMDSZ, háromban pedig az MPP jelöltjét támogatják.

Bíró Blanka

2016. április 11., 17:282016. április 11., 17:28

Véglegesítette a háromszéki RMDSZ az önkormányzati képviselőjelöltek listáját. Antal Árpád támogatására összegyűlt  a több mint tízezer aláírás, ám az ő indulásáról április 17-e után hoznak végleges döntést, annak függvényében, hogy a bíróság feloldja vagy meghosszabbítja az ellene hozott hatvan napos hatósági felügyeletet – jelentette be hétfőn Tamás Sándor a szövetség területi elnöke.

Mint Tamás ismertette, 45 Kovászna megyei közigazgatási egység közül 40-ben indul magyar polgármester- jelölt, az RMDSZ színeiben vagy támogatásával, 39 esetben biztosak a győzelemben. Szerintük Hídvégen kétséges a győzelem, mert egyre fogyatkoznak a községben a magyarok. A jelölteket különböző módszerrel választották ki, voltak olyan települések, ahol a helyi választmány döntött, máshol falugyűlést szerveztek, de olyan is volt, hogy a polgárok előválasztáson szavazták meg a szövetség jelöltjét.

A politikus elmondta, 36 településen indul RMDSZ-es polgármesterjelölt, három községben- Gelencén, Málnáson és Zabolán- a szövetség az MPP jelölteket támogatja, az egyezség szerint itt MPP-győzelem esetén az alpolgármester RMDSZ-es lesz, és a két alakulat közös tanácsosi listát állít, RMDSZ színei alatt. Vargyason sajátos helyzet alakult ki, az eddigi Erdélyi Magyar Néppártos alpolgármester függetlenként indul, és mögéje sorakozik fel az RMDSZ. Tamás Sándor kifejtette, az EMNP-vel országos és megyei szinten nem működött az összefogás, de a községekben sikerült egyeztetni. „Nem mások ellenében, hanem a közösség, a település érdekében fogunk össze” – szögezte le a területi elnök. Tamás ugyanakkor bejelentette, hogy újabb tanácselnöki mandátumra pályázik, bár nem tartja jónak ezt a megoldást, hogy a 100 ezer választópolgár helyett, 30 fős testület dönt a megyei tanács elnökének személyéről.

Mint megtudtuk, Antal Árpád indulásának támogatására tíz nap alatt 10123 aláírást gyűjtöttek, gyakorlatilag minden ötödik sepsiszentgyörgyi választópolgár aláírta a támogatói ívet, indulásáról a bírósági döntés után még egyeztetnek, addig is folytatják az aláírásgyűjtést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés