Rendkívüli tanácsülésen döntött Sepsiszentgyörgy önkormányzatának képviselő-testülete pénteken arról, hogy Sztakics Éva, a kovásznai megyeszékhely alpolgármestere helyettesíti Antal Árpád polgármestert, aki hatvannapos hatósági felügyelet alatt áll, és nem töltheti be hivatalát.
2016. február 19., 19:172016. február 19., 19:17
2016. február 19., 19:192016. február 19., 19:19
Amennyiben egy település polgármestere valamilyen okból kifolyólag – így például Antal Árpád a hatósági felügyelet miatt – nem tudja ellátni hivatalát, a testület szavazással nevesíti meg azt az alpolgármestert, aki helyettesíti – mondta el Miklós Zoltán képviselő-testületi tag. Sztakics Évát, Sepsiszentgyörgy alpolgármesterét jelölték ki a feladatkör betöltésére, akit egyhangúan megszavaztak.
Mint közöltük, a korrupcióellenes ügyészség Antalt a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által 2009-ben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött hitelszerződéssel összefüggésben gyanúsítja a közpénzből garantált kölcsön nem rendeltetésszerű felhasználásával. „A szerződésmodellt az önkormányzat képviselő-testülete, valamint a romániai pénzügyminisztérium is elfogadta, láttamozta, így nem volt, ahogy nem rendeltetésszerűen használják fel az összeget. A legfontosabb ugyanakkor az, hogy a DNA részéről is visszaigazolták, az ügyben nincs korrupciós vád” – jelentette ki Miklós Zoltán. Az RMDSZ-frakció üzenetét tolmácsolva Miklós még elmondta, hogy Antal Árpád elhivatottságát, ambícióját példaértékűnek tekintik, s bíznak benne, hogy az ügy lezárását követően megújult erővel érkezik vissza a hivatal élére.
Mădălin Guruianu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), valamint Rodica Pârvan, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tanácsosa is Antal Árpád mellett szólalt fel. Míg előbbi az elöljáró munkáját és jövőképét méltatta, addig utóbbi pozitív emberi jellemvonásaira hívta fel a figyelmet, s mindketten kifejtették: visszavárják Antal Árpádot a hivatal élére.
Czegő Zoltán néppárti tanácsos is támogatását fejezte ki, mint fogalmazott, tapasztalatai alapján az elmúlt napokban „egy emberként állt a város Antal Árpád mellé”.
Sztakics Éva elmondta, csak a tisztség törvényes hatáskörének gyakorlása érdekében fogadta el a jelölést, nem vágyik polgármesteri székre, az idei választásokon sem indul az elöljárói mandátumért.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!