
Folyamatosan szennyeződik az Olt háromszéki szakasza, a halpusztulás is nagy méreteket öltött – mondta László Béla, a Kovászna Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület vezetője.
2012. július 12., 11:362012. július 12., 11:36
2012. július 12., 13:262012. július 12., 13:26
Két héttel ezelőtt jelentettek nagymértékű halpusztulást az Olt folyó illyefalvi szakaszán, és a víz azóta is szennyezett – nyilatkozta László Béla a helyi sajtónak, hozzátéve, hogy értesítették a Kovászna Megyei Sürgősségi Esetek Felügyelőségét is, de az illetékesek azóta sem vizsgálták ki az ügyet.
Ugyanakkor Kovács Ödön, a Kovászna Megyei Vízügyi Hatóság igazgatója kijelentette, annak ellenére, hogy hivatalos értesítést és mintákat sem kapott a horgászegyesülettől, helyszíni vízmintákból vizsgálatokat végeztek az eset után három nappal, melyek kimutatták, hogy a szennyeződés megszűnt.
Dr. Sikó Barabási Sándor, a Kovászna Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője elmondta, újabb vizsgálatra nem kérték fel az intézményt, de tájékoztatott a két héttel ezelőtti halpusztulás vizsgálati eredményéről: a tetemek a megengedettnél háromszor több ammóniát tartalmaztak. Valószínűsíthető, hogy nagy mennyiségű műtrágya vagy istállótrágya került az Oltba – mondta az állatorvos.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!