Székely nagyvásár lesz Bukarestben

Pályázott és nyert Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Norvég Alapnál, így az elkövetkezendőkben feltérképezik a székely hagyományokat és mesterségeket, ezen anyagok alapján egy monográfiát készítenek, valamint székely nagyvásárt szerveznek Bukarestben.

Bencze Melinda

2015. március 19., 16:142015. március 19., 16:14

Több, mint 550 ezer lejt nyert a Norvég Alapból Sepsiszentgyörgy önkormányzata, amely intézmény a Székely hagyományok, bevezetés a székelyek kultúrájába című projektet önrész nélkül valósítja meg. A pályázó Sepsiszentgyörgy önkormányzata, míg a projekt társszervezője a bukaresti közpolitikai intézet. A tevékenységek különben három nagy részre bonthatóak – számolt be Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki elmondta: első ízben néprajzkutatók által a székely szokások feltérképezése zajlik természetes környezetükben, ennek tárgya pedig 15-20 hagyomány, mesterség azonosítása lesz.

A folyamat második részében a Székely hagyományok című monográfiát készítik el, amelyet a kutatási anyag alapján állítanak össze és három nyelven, kétezer példányban adják ki: románul, magyarul és angolul. Egy hasonló témában készült ismeretterjesztő film levetítésére is készülnek, ennek helyszíne Bukarest lesz. A végső, azaz harmadik szinten a Székelyek bukaresti nagyvásárát szervezik meg jövő év tavaszán. Amint az elöljáró elmondta: ez az esemény a székelyekről szól, ugyanis ötven, ezen régióba tartozó kézművessel, valamint kísérő kulturális programokkal és interaktív tevékenységekkel várják az érdeklődőket.

Az ötlet előzményének különben a közpolitikai intézet vezetőivel való korábbi együttműködés számít. „Ők kerestek meg néhány évvel ezelőtt azzal, hogy különböző bukaresti döntéshozóknak – kezdve nagykövetektől egészen intézmények és multinacionális vállalatok vezetőkig – húsvét alkalmából készítsünk székely csomagot ajándékba” – magyarázta Antal Árpád, aki a kezdeményezést azért tartotta fontosnak, hogy a központi döntéshozók ne csupán a média által bemutatott torzított képet ismerjék a székelységről. Az akkori visszajelzést pozitívan értékelték. A jelenlegi pályázat szerződését már előkészítették, az aláírása azonban Bukarestben történne meg az elképzelések alapján, valamint a kezdeményezők ott tartanának közös sajtótájékoztatót is, hogy első ízben a főváros lakóihoz jusson el az információ.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés