Szégyenfolt a sepsiszentgyörgyi állomás

A város szégyenfoltjának számít a sepsiszentgyörgyi vasútállomás, az épület romos, hideg és koszos is. A vonatra várók inkább a sínek mellett várakoznak, nem pedig a büdös épületben.

Bús Ildikó

2012. március 07., 12:552012. március 07., 12:55

2012. március 08., 11:362012. március 08., 11:36

Kívülről is nehezen felismerhető, hogy vasútállomás lenne az az épület, ahol a vonatokat várják az utazók, hiszen lehullott a vakolat, bent pedig sem az újságosbódé, sem a padok nicsenek meg. Az átutazók műanyag székmaradványokon ülnek, de a terjengő szagok miatt inkább a sínek mellett várakoznak a beérkező szerelvényekre.

Az emeleti váróteremben még nagyobb a káosz, mocskos falak, melyeket durva szavak csúfítanak, valamint a hajléktalanok rongyai fogadják az utasokat. A háromszéki hajléktalanok évek óta uralják az állomás épületét, és a rendőrség utasítására sem mennek menhelyre, mivel elmondásuk szerint ott csak pár napig maradhatnak, az állomás épületében pedig hosszabb ideig, és ha valaki elfoglalja szállásukat, nem tudják majd visszaszerezni. Az utasok szerint teljesen le kellene rombolni az épületet, hiszen mocskos, büdös és még fertőző is lehet, a falak pedig annyira penészesek, hogy azt semmivel nem lehet eltüntetni. Az épület előtere is rossz állapotban van: a padokat összetörték, a sínek melletti szegélykövek hiányoznak és mindenütt szeméthalmokat látnak az utasok.

A város polgármestere, Antal Árpád szintén elégedetlen az állomás állapotával, hiszen a helyiek és az átutazók is elsőként azt az épületet látják a városból, így könnyen vonják le a negatív következtetést. Anca Boagiu volt szállítási miniszter legutóbbi háromszéki látogatásán kijelentette: európai uniós követelmények szerint korszerűsítik a sepsiszentgyörgyi vasútállomást, melyre mintegy kétmillió eurót szán a tárca. A tervek szerint nemcsak az épület újul meg teljesen, hanem első- és másodosztályú várótermek várják majd az utazókat, de lesz dohányzó- és nemdohányzó helyiséggel rendelkező vendéglő, valamint az emeleten kereskedelmi felületeket adnak bérbe.

A sepsiszentgyörgyi vasútállomás épületét 1891-ben adták át, az ingatlan a román vasúttársaság tulajdonában van, amely évek óta elhanyagolja azt. A legutolsó nagyobb méretű javítás 1975-ben volt, azóta viszont semmilyen munkálatot nem végeztek az ingatlanban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Károk a földeken: Kovászna megyében sem éheznek a vadak

Megugrott a vadkárok száma Kovászna megyében: az év első kilenc hónapjában annyi kárjelentést regisztráltak a mezőgazdasági igazgatóságnál, mint tavaly egész évben. A legtöbb jegyzőkönyv a medvékhez köthető.

Károk a földeken: Kovászna megyében sem éheznek a vadak
2026. október 16., péntek

Fűtéstámogatás: hamarosan indul az igénylés Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgyön pár napon belül igényelni lehet a fűtéstámogatást a 2026–2027-es téli időszakra. Az iratcsomókat a Szociális Támogatási Igazgatóság székhelyén lehet leadni.

Fűtéstámogatás: hamarosan indul az igénylés Sepsiszentgyörgyön
2026. október 15., csütörtök

Filmvetítésekkel és díjátadóval várja a közönséget az 5. Kaptár dokumentumfilm-szemle

Ötödik alkalommal szervezik meg a Kaptár dokumentumfilm-szemlét, amely idén is a dokumentumfilm-alkotók és a közönség találkozását segíti, miközben azon székelyföldi településekre is eljuttatja a filmeket, ahol ritkábban van mozis vetítés.

Filmvetítésekkel és díjátadóval várja a közönséget az 5. Kaptár dokumentumfilm-szemle
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Sepsiszentgyörgyre érkezik a Hunyadi-regények szerzője

Bán Mór íróval, a népszerű Hunyadi-regénysorozat szerzőjével találkozhat a közönség október 15-én, csütörtökön Sepsiszentgyörgyön, a Székelyföld Napok keretében.

Sepsiszentgyörgyre érkezik a Hunyadi-regények szerzője
2026. október 14., szerda

Futóverseny miatt korlátozzák a forgalmat Sepsiszentgyörgyön

Pénteken, október 16-án rendezik meg a III. Sepsi Inst. Run közösségi futóeseményt Sepsiszentgyörgy központjában, ezért 17.25 és 19 óra között több utcában ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani.

Futóverseny miatt korlátozzák a forgalmat Sepsiszentgyörgyön
2026. október 14., szerda

Munkába tartó tűzoltók találtak rá egy roncsba szorult, eszméletlen nőre

Szolgálaton kívüli, Kovászna megyei tűzoltók siettek egy balesetet szenvedett nő segítségére Brassó megyében. A sérült eszméletlenül feküdt az összeroncsolódott autóban, amikor a munkába tartó tűzoltók rátaláltak.

Munkába tartó tűzoltók találtak rá egy roncsba szorult, eszméletlen nőre
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Bicikliút, játszótér, szökőkút kapcsán zúdul kritika a sepsiszentgyörgyi városvezetésre

Sepsiszentgyörgy önkormányzata folytatja a városi kerékpáros infrastruktúra bővítését, korszerűsítését. A megvalósításhoz azonban a város lakosságának egy része kritikusan viszonyul, és az indulatok nem akarnak csillapodni.

Bicikliút, játszótér, szökőkút kapcsán zúdul kritika a sepsiszentgyörgyi városvezetésre
2026. október 14., szerda

Felolvasással és filmvetítéssel emlékeznek Nádas Péterre Sepsiszentgyörgyön

Közösségi felolvasással és dokumentumfilm-vetítéssel idézik fel Nádas Péter életművét október 14-én, szerdán Sepsiszentgyörgyön. Az emlékestnek a Művész Mozi ad otthont, a részvételhez felolvasóként is lehet csatlakozni.

Felolvasással és filmvetítéssel emlékeznek Nádas Péterre Sepsiszentgyörgyön
2026. október 13., kedd

Nagy üzletnek indult, rendőrségi ügy lett belőle

Jelentős összegű kárt okoztak egy Kovászna megyei szálláshelynek egy feltételezett csalás során, a rendőrségnek kellett visszaszereznie a pénzt. Az ügyben egy Brassó megyei nőt gyanúsítanak csalással.

Nagy üzletnek indult, rendőrségi ügy lett belőle
Hirdetés