
Fotó: ISU
A hétvégén több súlyos és egy halálos balesetnél helyszíneltek a Kovászna megyei rendőrök.
2014. július 14., 16:232014. július 14., 16:23
2014. július 14., 18:142014. július 14., 18:14
Pénteken délután Maksán egy teherautó csapódott egy út menti háznak. A nyergesvontató Kézdivásárhely felől Brassó irányába tartott – közölte Nicoleta Marin. A rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a sofőr vélhetően elaludt a volán mögött. A Szeben megyei rendszámú kamion átsodródott a menetiránnyal ellentétes sávra, és nekicsapódott a ház oldalának. A 46 éves sofőrt a készenléti felügyelőség szakemberei mentették ki a vezetőfülkéből, és súlyos állapotban szállították kórházba.
Ugyancsak hétvégén, vasárnap éjfélkor közúti balesetben vesztette életét egy kerékpáron közlekedő férfi, aki Szépmezőről Sepsiszentgyörgy fele haladva kerékpárjával egy személygépkocsi elé zuhant. A szabályosan közlekedő autó sofőrje a vizsgálatok szerint nem volt alkoholos befolyásoltság alatt, az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indítottak eljárást – tájékoztatott a szóvivő. Hozzátette: továbbra is vizsgálják a baleset körülményeit.
Mint ismeretes a rendőrség az elmúlt időszakban több baleset-megelőző akciót szervezett, hiszen Kovászna megyében ebben az évben, a legutóbbi esetet leszámítva tizenöt olyan baleset történt, amelyeknek biciklisek és szekeresek voltak az elszenvedői, öt személy súlyosan, tíz pedig könnyebben sérült.
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház Sürgősségi Osztályán az elmúlt héten két közúti baleset három sérültjét látták el. Egyikük esetében volt szükséges a beutalás – számolt be az intézmény sajtóosztálya.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!