Sikeres és nevetéstől hangos az első alkalommal szervezett KreaTúra-tábor Sepsibükszádon. Az V–VIII. osztályos gyerekek játékosan sajátítják el a művészet és a kultúra alapismereteit.
2012. július 17., 13:462012. július 17., 13:46
2012. július 17., 14:072012. július 17., 14:07
A Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális és Ifjúsági Fővárosa rendezvénysorozat keretében szervezett táborba 27 kisdiák jelentkezett – mondta Müller Henrietta főszervező, hozzátéve, hogy egy kislány Svájcból jött haza csak azért, hogy Sepsibükszádon táborozhasson. Az öt és fél naposra tervezett tábor hétfőn vette kezdetét, és már első nap rengeteg program és színes tevékenység várta a fiatalokat. A főszervező kifejtette: a KreaTúra-tábor öt és fél napja alatt a résztvevő gyerekek bekukucskálhatnak a színház, a zene és a képzőművészet világába, személyesen találkozhatnak, tanulhatnak olyan emberektől, tanároktól, akik életét a művészet tölti ki.
„A gyerekek kipróbálhatják, fejleszthetik magukat és tehetségüket különböző játékokban, gyakorlatokban, alkotói tevékenységek során. Az első nap sikeres volt, két foglalkozást is szerveztünk, mindkettő a színházzal volt kapcsolatos. A gyerekek figyelmének lekötésére koncentráltunk különböző szituációs játékokkal. Első nap Sándor Anna színésznő volt a meghívottunk, aki a színház világáról mesélt a gyerekeknek, beavatva őket is az előadásba” – mesélte Müller Henrietta.
A résztvevők többsége Háromszékről érkezett, a játékos képzések mellett a vidéki környezet adottságait kihasználva túrázás, esténként tábortüzezés és finom házitej várja a gyerekeket. A gyerekek nagyon élvezik a táborozást, tanulságosnak és érdekesnek írták le az első napot. „Nagyon sokat tanultunk a színművészetről. Jól szórakoztunk. Örülünk, hogy megismerhettük a színészetet” – mondta Zsombi, az egyik résztvevő.
Gombos Zoltán, a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális és Ifjúsági Fővárosa rendezvénysorozat egyik szervezője a Székelyhon-ronak elmondta: azért szervezték meg a sepsibükszádi tábort, mert fontos a gyerekeket a művészetekre tanítani fiatal korban, így sokkal szerteágazóbb lesz a tudásuk, fejlődnek a készségeik. „Ez alatt a pár nap alatt a gyerekek olyan tudást szerezhetnek meg, ami az iskolai oktatásból hiányzik, vagy vonzóbb csoportosan egy nyári táborban kipróbálni bizonyos tevékenységeket. A főváros kezdeményező csapatnak első perctől célkitűzése volt, hogy támogasson fiatalokat, akiknek jó ötleteik vannak, de nem tudják, hogy hogyan valósítsák meg, ezért is örvendünk ennek a tábornak és a kitalálójának Müller Henrittának” – mondta Gombos Zoltán.
A projektet Sepsibükszád Polgármesteri Hivatala és Sepsiszentgyörgy önkormányzata is támogatja. Sepsibükszád polgármestere, Bács Márton Csaba örömmel fogadta az I. KreaTúra-tábor ötletét, szerinte fellendülést hoz a falu mindennapjaiba. A fiatalos polgármester minden kezdeményezést támogat, amelyek a fiatalok megmozgatásáért jönnek létre, ezért az első alkalommal megszervezett tábort is hagyományteremtő szándékkal segítette az elinduláskor.
A táborozó gyerekek szülei az eseményeket naponta követhetik a tábor alkalmával létrehozott blogoldalon (www.kreaturatabor.blogolj.net), amelyet a gyerekek írnak tábori napló gyanánt.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!