
Fotó: illusztracio
A napokban hagyta jóvá a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület a megyeszékhely sportklubjainak 2013 első félévére nyújtandó támogatást. Tischler Ferenc alpolgármester szerint új feltételek mentén döntöttek.
2013. április 12., 20:372013. április 12., 20:37
A városháza szakbizottsága összesen 640 ezer lejt osztott szét az első hat hónapra, ebből a nagyobb sportklubok, amelyek csapatai az élvonalban szerepelnek, 335 ezer lejben részesülnek. Tischler Ferenc alpolgármester rámutatott, hogy a fennmaradó összegből a város 200 ezer lejjel járul hozzá a Sepsi Sic női kosárlabdacsapat finanszírozásához, mivel Sepsiszentgyörgy önkormányzata – Kovászna Megye Tanácsával és a Tega köztisztasági vállalattal együtt – a fenntartó. A maradék 105 ezer lejt pályázati alapon osztották el a kisebb klubok között.
Az elöljáró ismertette, hogy idén két új feltétel szerint jártak el az odaítélésnél. Az egyikkel a klubokat arra ösztönzik, hogy az önkormányzati támogatás mellé egyéb támogatosokat is gyűjtsenek, míg a másikkal arra kérik őket, hogy rangsorolják saját programjaikat. Utóbbi azért fontos, hogy még véletlenül se azok a programok nyerjenek, amelyekről szükség esetén akár a pályázó felek is lemondanának.
Az alpolgármester még elmondta, hogy idén kiemelten odafigyeltek az utánpótlás-nevelésre, így a fiatalok felkészítésével foglalkozó klubok valamivel nagyobb támogatást kaptak, mint eddig. Az odaítélt összegek egyébként 10 és 200 ezer lej között mozognak.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!