Nem lesz hiány bárányhúsban Háromszéken – mondta érdeklődésünkre Sikó Barabási Sándor, a Kovászna Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője.
2013. március 28., 12:202013. március 28., 12:20
Háromszéken három vágóhídnak van engedélye bárányvágásra, de az otthoni, hagyományos vágás is megengedett, amennyiben az állat húsát kizárólag szűk családi körben fogyasztják el és nem értékesítik a húsát – hangsúlyozta az igazgató. Az eladásra szánt bárányok kötelező módon engedélyezett vágóhidakról kell származzanak, a húson egy hatósági pecsét jelzi, hogy bevizsgált áruról van szó.
A sepsiszentgyörgyi piacgondnokságon öt árus jelentkezett be, de a következő napokban várhatóan többen is érkeznek. A sepsiszentgyörgyi piacon 30 lejt kérnek a kilogrammjáért.
Háromszéken több mint tíz évvel nagy botrányt kavart az az eset, amikor bebizonyosodott, hogy bárányhús helyett kutyahúst árusítottak, ezért fokozottan ellenőrzik a piacokat és boltokat. 600 lejtől kezdődő pénzbírságra számíthatnak azok, akik pecsét nélküli bárányhúst hoznak forgalomba.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!