Megtartották csütörtökön a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház megüresedett vezetői tisztségére kiírt versenyvizsgát. Lung László Zsolt sikeresen vizsgázott.
2013. március 28., 15:102013. március 28., 15:10
2013. március 28., 15:272013. március 28., 15:27
A háromtagú vizsgáztató bizottság tagjai Kolcsár József, a Városi Színház művészeti igazgatója, Nagy-Babos Tamás, a kulturális bizottság elnöke és Ménessy Kinga, a polgármesteri hivatal munkatársa voltak. A vizsgán elbírálták Lung László Zsolt leadott menedzseri tervét, majd sor került a szóbeli vizsgáztatásra is. Lung pályamunkáját összességében 93 pontra értékelte a bizottság, a szóbeli vizsgán 97 pontot kapott.
A Vigadó Művelődási Ház új igazgatója április 3-tól kezdhet el dolgozni. A kulturális hajlék igazgatói állása azután üresedett meg, hogy Ferencz Attila személyes okok miatt beadta a lemondását. Lung László Zsolt a kovásznai művelődési házat vezeti, feltételezhető, hogy a sikeres versenyvizsga után búcsút int a fürdővárosnak és Kézdivásárhelyen fog tevékenykedni, ahol egyébként színészként már dolgozott.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!