Sepsiszentgyörgyre érkezett az Üzenet a múltból – Székelyföldi pecsétek és címerek című vándorkiállítás, melynek megnyitójára október 18-án 18 órakor kerül sor. A tárlaton az 1661-ben készült, székely nemzet pecsétje is megtekinthető.
2012. október 17., 11:472012. október 17., 11:47
A december végéig látogatható tárlat olyan tárgyegyütteseket vonultat fel, amelyek történelmi értékük és szimbolikus töltetük révén a székely székek és települések múltját a legeredetibb módon reprezentálják.
„Mindezek közül kimagasló jelentőséggel bír – a sokak által nem is ismert – azon kis ezüst tárgy, amelyet 133 év után hoztunk haza Székelyföldre, Sepsiszentgyörgyre: a székely nemzet pecsétje” – olvasható a Székely Nemzeti Múzeum közleményében. Az ezüst bélyegző 1661-ben készült, s az 1659-es szászsebesi országgyűlésen törvénybe foglalt székely jelképet, a nap és hold párosát tartalmazza.
A pecsétnyomót Udvarhelyszék főkirálybírája őrizte és használta a „nemzet” nevében. Ez a gyakorlat 1865-ig maradt érvényben. A pecsétnyomó, mely két évszázadig volt a székelység akaratának békés jelképe, 1878-ban a kolozsvári Erdélyi Múzeum-Egyesület őrizetébe került, az államosítással pedig a Történelmi Múzeum gyűjteményét gyarapította.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
szóljon hozzá!