
Fotó: Nagy D. István
Csütörtökön vált bizonyossá az az értesülés, hogy az osztrák óriás fűrésztelepnek majd otthont adó területen nem egészen az zajlik, amire az engedélyek lehetőséget adnak. Az eredmény: bírság és részleges leállítás.
2013. augusztus 08., 19:502013. augusztus 08., 19:50
2013. augusztus 08., 20:502013. augusztus 08., 20:50
Kétségtelenül túllépte a megyei önkormányzat által kibocsátott építkezési, valamint a kultuszminisztérium által kiállított régészeti tehermenetesítési engedélyek hatáskörét az a munkálat, ami jelenleg Réty község határában, a Holzindustrie Schweighofer megépítésre váró – összesen 150 millió eurós beruházást jelentő – fűrésztelepe területén zajlik – állapította meg a Kovászna Megyei Építkezési Felügyelőség küldöttsége. Mild Zoltán, az intézmény vezetője egy kollégájával látogatott ki a telepre, miután előző nap a sajtó képviselői civil szervezetek jelzéseire hivatkozva arról érdeklődtek, hogy a hivatalos tájékoztatás szerint geotechnikai és régészeti tehermentesítést – nem ásatást – végző kivitelező nem-e lépte túl az engedélyek adta határt.
Mint a helyszínen kiderült, bár a dokumentumok csak bizonyos földmunkákat engedélyeztek a hetven hektáros területen – így a termőréteg eltávolítását, ami esetenként 40 és 110 centiméter között változhat –, viszont ehhez képest a kivitelező sepsiszentgyörgyi Autocompres vállalat erőgépei tulajdonképpen a majdani építkezés előkészítésének megfelelő földmunkát is végrehajtottak, illetve csütörtökön is zajlott a terület egyengetése.
Igaznak bizonyult a jelzés
A helyszínen – ahová viszonylag körülményes bejutni – jelen volt a kivitelező vállalat vezetője, Nóda György is, aki többek között azt is elismerte, hogy bár régészeti tehermentesítésről szól a megbízatásuk – mások mellett – ezen túl a terület elsimítását is elvégezték, arra gondolva, hogy esetleg ezzel megkönnyítik majd az építők dolgát. Mild Zoltán még a helyszínen megállapította a túlkapásokat, amelyekért várhatóan 5000 lej bírságot kell fizessen vagy a kivitelező vagy a tulajdonos, ezt ugyanis nem sikerült tisztázni, mivel a kettejük közötti szerződés nem állt rendelkezésre. Az építkezési felügyelőség vezetője ugyanakkor felhívta a kivitelező figyelmét, hogy amennyiben a nem engedélyezett munkálatokat folytatják, akkor a hatóság a területnek az eredeti állapotába való visszaállítására kötelezheti őket. Egyelőre viszont csak ezen munkálatok leállítását és a bírság kiszabását rendelik el.
A hatóság képviselői a munkálatokat ellenőrző két régésszel is szóba szerettek volna állni, de mint kiderült, azok már távoztak, miután a megbízatásuk szerint legkésőbb délután négyig kell jelen lenniük.
Mint arról beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum szakemberei végzik a munkálatok szakmai felügyeletét, a Kovászna Megyei Művelődési és Műemlékvédelmi Igazgatóság megbízásából, azaz figyelemmel kísérik az építkezést megelőző földmunkát, a termőtalaj gépi erővel történő eltávolítását. Ásatásokra csak akkor kerül sor, ha a földmunkák során új, addig ismeretlen régészeti lelőhely nyomai látnak napvilágot. Erre utaló jeleket azonban a múzeum régészei egyelőre nem találtak – tájékoztatott szerdán közleményben az intézmény.
A geotechnikai és régészeti feltárások Nóda elmondása szerint egyébként közel három hónapja kezdődtek, és eddig mintegy ötven százalékban vannak lezárva. A vállalatvezető szerint megközelítőleg ugyanennyi idő kell még a bevégzéshez. A szükséges engedélyeket ugyanakkor június elején kapták kézhez – derült ki az építkezési felügyelőség székhelyén. Mild ugyanakkor tisztázta, hogy ezek az engedélyek nem a fűrésztelep megépítésére vonatkoznak, azokat majd csak a területrendezési terv elkészülte, illetve a szükséges engedélyek (mintegy 10 darab – többek között a környezetvédelmi) beszerzése után kaphatja meg a beruházó.
Nem lankad a civil ellenállás
A helyszíni szemlén egyébként részt vettek az osztrák faipari beruházást ellenző, Indigo néven ismert civil csoportosulás képviselői is, akik a héten felhívás formájában jelezték, hogy a fentebb leírt engedélyek álcája mögött már javában zajlik a terület előkészítése az építkezésre. A csoport tagjai arra is kitérnek, hogy a lehántott földréteg ráadásul a Besenyő patak jobb partján, a mezőn alkot egy közel három méter magas ledöngölt dombot. Erre nézve a kivitelező hatósági érdeklődésre csak annyit mondott, a lehántott termőréteg nagy részét a terület azon részén helyezték el, ahol a talajszint alacsonyabb, magyarán feltöltésre használták.
Csütörtökön a civilek alaposan körbejárták a területet, és mások mellett azt is felvetették, hogy két, négy méter mélységet is meghaladó gödör is tátong a munkálatok helyszínén, amelyek Nóda indoklása szerint vízgyűjtő medencék, bár első látásra épületalap számára ásottaknak is vígan beillenek. Az ellenzők nem elégedtek meg a válasszal, sőt kisebb verbális összetűzésre is sor került annak nyomán, hogy milyen alapon vannak egyáltalán jelen.
Szintén a csoport tagjai, illetve Mild Zoltán is felfigyeltek arra, hogy a területen több kavicshegy is magasodott, ám mint kiderült, az engedélyek erre határesetként, de kiterjednek, ugyanis a területre vezető, már előzőleg is létezett és nyilvántartott út földút járhatóvá tétele érdekében a kivitelező használhat ilyen anyagot. Az Indigó képviselői ugyanakkor több rendben is felhozták, hogy a területen látható erőgépek nem igazán illenek a munkálatok természetéhez, de ennek kapcsán érdembeli válasz nem érkezett. Nem érdektelen ugyanakkor, hogy a területen minden munkálat leállt, mire a hatóság, a sajtó, illetve a csoport képviselői elértek volna az erőgépekig, teherautókig. A helyszínen lévő őr szerint ebédszünet volt éppen.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
szóljon hozzá!