
Három különböző méretűre alakítható, multifunkcionális sportaréna készül Sepsiszentgyörgyön, háromezer ülőhelyet biztosítva majd a mérkőzéseken szurkolók számára. A kivitelezők szerint a létesítmény Románia legkorszerűbb és legszebb arénája lesz.
2015. július 30., 18:362015. július 30., 18:36
Megközelítőleg 35 százalékban készült el a Sepsiszentgyörgy határában épülő, háromezer férőhelyes sportaréna, amely külön edzőteremmel is fog rendelkezni – utóbbi munkálatai 80 százalékban fejeződtek be. A pálya három különböző méretűre alakítható, így tehát kosárlabda, kézilabda, jégkorong és teremfutball mérkőzéseket is lehet tartani majd az arénában – mondta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, hozzátéve: a négy lelátóból három mozgatható, így lesz majd átalakítható a terem 2400 és 3000 közötti ülőhelyet biztosítva.
„Nem csak sportrendezvényeket szeretnénk szervezni a multifunkcionálisnak nevezhető sportarénában, hanem koncerteket és különböző más eseményeket is” – fejtette ki Antal Árpád. A városvezető elmondta, nem titkolt szándékuk nemzetközi ifjúsági mérkőzések lebonyolításának kezdeményezése is Brassó megyével közösen. „Ahhoz, hogy nemzetközi felnőtt rendezvényeket lehessen szervezni, ötezer férőhelyes létesítményre lett volna szükség, amelyet egy Sepsiszentgyörgy méretű város nem vállalhatott be. Ám ifjúsági olimpia megszervezésére már pályázhatnánk” – részletezte.
A tetőzet fesztávolsága 85 méter, magassága megközelítőleg 21 méter lesz, az épület pedig kilencezer négyzetméteren fekszik majd. A jégpálya kialakítása szempontjából több megoldás is létezik, az elképzelés megvalósítása még tervezés alatt áll, ám valószínűsíthetően csak időszakonként fog működni a pálya – tájékoztatott Emanuel Boros, a munkálatokat kivitelező Cluj ACI vállalat munkatársa, az építkezések vezetője.
Az építkezéseken megközelítőleg hetven szakember dolgozik, köztük sepsiszentgyörgyiek is. A munkálatokat jövő év november 5-éig kell a kivitelezőnek befejeznie. Egyelőre nincs késés, a külső munkálatok, mint a tervezett négy teniszpálya, valamint a parkolók kiépítése is le van már szerződtetve. Előreláthatólag tehát jövő év végéig átadható lesz a finanszírozó, a kivitelező, valamint a sepsiszentgyörgyi önkormányzat munkatársai által is Románia legszebb és legkorszerűbb arénájaként emlegetett létesítmény.
Mint ismeretes, az aréna terveit már évekkel ezelőtt elkészítették, ám a nagyszabású befektetéssel kapcsolatban korábban kijelentette a városvezetőség, hogy nem az önkormányzat költségvetéséből szeretnék kivitelezni, hanem más forrásokat vonnának be. Végül az elmúlt év nyarán az Országos Befektetési Társaság a rábólintott a háromezer férőhelyes sportaréna elkészítésének finanszírozására, így bővülhet Sepsiszentgyörgy a létesítménnyel, amely segíthet a helyi kosárlabda, kézilabda, jégkorong és teremfutball ágazataiban ütőképes, élvonalbeli csapatokat építeni.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A turul lehetséges madártani megfelelőjét vizsgálta előadásában dr. Sramkó Gábor kutató. Az előadó a kerecsensólyom és az altáji sólyom kapcsán ismertette, milyen történeti és genetikai érvek szólnak a feltételezések mellett.
Befejeződött az oltszemi Mikó-kastély felújítása, a műemlék épületben a tervek szerint a Székelyföldi Lovas Múzeum kap helyet. A restaurálás során az eredeti falképeket, valamint a falburkolat és a bútorzat egy részét is sikerült megmenteni.
szóljon hozzá!