Rendőrségi érdeklődés zászlóügyben Baróton

•  Fotó: Illusztráció

Fotó: Illusztráció

Rendőri látogatással kellett szembesülniük az EMNP baróti szervezetének tagjai, miután a pártszékház homlokzatára január 25-én, pénteken kitűzték a székely, illetve a magyar zászlót. Az egyenruhások egyelőre csak figyelmeztettek.

Nagy D. István

2013. január 30., 21:162013. január 30., 21:16

2013. január 30., 21:192013. január 30., 21:19

A politikai alakulatnak, illetve az EMNT-irodának otthont adó ingatlannál hétfőn jelent meg a rendőrség egyik képviselője, aki arra figyelmeztette Szép Bélát, a párt baróti elnökét, hogy a törvény értelmében a román zászlót is ki kellene tűzni a másik két lobogó mellé. Az elnök a Székelyhon.ro érdeklődésére elmondta, a hatósági közeg udvariasan elmagyarázta, hogy az 1994/75-ös törvény alapján kötelesek erre, amely szerint „idegen ország” zászlója mellé a román nemzeti lobogót is ki kell tűzni. A rendőr azt is elmondta, nem azzal a szándékkal jött, hogy büntessen, mivel a jogszabály 1998-ban történt módosítása komoly összegeket ír elő bírságként – ismertette Szép Béla. A néppárti politikus elmagyarázta, hogy sem a székely, sem pedig a címeres magyar zászló nem egy ország hivatalos lobogója, hanem mindkettő egy nemzetiség jelképe, így nem törvényellenes az elhelyezésük. Az egyenruhás ezt tudomásul véve távozott. A baróti szervezetet ugyanakkor egy ismerős figyelmeztette, hogy délután újabb két rendőr kereste fel a székházat, amelyben akkor éppen senki sem tartózkodott.

Szép Béla érdeklődésünkre kifejtette, hogy a „kettős látogatás” óta nem kaptak semmilyen hivatalos értesítést a rendőrségről, illetve hogy a zászlók továbbra is a helyükön maradnak, a román lobogót pedig nem tűzték ki.

Úgy vélik, nem történt jogsértés, ugyanis az 1994/75-ös törvény 7. cikkelye szerint más zászlókat valóban csak a román nemzeti lobogóval együtt lehet kifüggeszteni, de csak abban az esetben, ha más államok hivatalos zászlójáról van szó. Az előírás tehát nem vonatkozik a székely zászlóra, sem a címeres magyar lobogóra, amely 1919 és 1946 között volt Magyarország hivatalos jelképe. Ezt egyébként a vizsgálódó közegnek is elmondták. Az elnök megerősítette, ha mégis bírsággal végződne az ügy, akkor bíróság elé viszik a kérdést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés