
Fotó: Kristó Róbert
A törvényszéki orvostani jelentés alapján kijelenthető, hogy a Kézdiszentléleken augusztus 10-én elhunyt szovátai motoros a balesetben szenvedett súlyos sérüléseibe halt bele – jelentette be Ion Popa, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság parancsnoka.
2014. szeptember 23., 13:412014. szeptember 23., 13:41
2014. szeptember 23., 15:262014. szeptember 23., 15:26
Sebestyén Attila az esés során, valamint kemény tárgynak ütközve szerezte a halálos sérüléseit, a halál oka pedig fulladás, amelyet belső vérzés okozott – közölte keddi sajtótájékoztatóján Ion Popa. A megyei rendőrparancsnok elmondta, a baleset körülményeit tisztázó vizsgálatot a Kézdivásárhelyi Bíróság mellett működő ügyészség irányítja. Jelenleg azt vizsgálják, hogy a baleset előtt milyen sebességgel haladt a motoros.
A Székelyhon kérdésére a rendőrparancsnok cáfolta, hogy anyagi okokból késett volna a törvényszéki orvostani jelentés. Hangsúlyozta: soha nem tevődött fel az a kérdés, hogy bármely ügyben az érintettek anyagi hozzájárulását kérték volna egy szakvélemény kifizetéséért.
Ami a bukósisakot illeti – amelyet nem szolgáltattak vissza a Sebestyén Attila özvegyének –, azt mondta, hogy az ügyészség szerint feltételezhetően tovább szerepe lehet a nyomozásban.
A baleset után segíteni megálló motoros bántalmazása kapcsán kifejtette, a férfi élete veszélyben forgott, ezért gyilkossági kísérlet miatt egy másik vizsgálat is folyamatban van. Ennek keretében augusztusban egy személyt előzetes letartóztatásba helyeztek, három személyt pedig gyanúsítottként hallgattak ki. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi pszichiátriai vizsgálatát jelenleg a jilavai börtönkórházban végzik – tette hozzá Popa.
Még mindig lehet nevezni (szeptember 4. a határidő), és bár az utolsó napokban mindig nagyobb a pezsgés, már most látszik, hogy a korábbiaknál nagyobb az érdeklődés a Székely Vágta idei futamaira. Ma összeállt a rendezvény programja is.
Egy 54 éves sepsiszentgyörgyi férfit keres a rendőrség, aki szeptember 1-jén délután elindult munkahelyéről, de nem érkezett haza. A hatóságok szerint olyan információk merültek fel, amelyek alapján veszélyben lehet az élete vagy testi épsége.
Három nőt állítanak bíróság elé Kézdivásárhelyen, miután a vád szerint alkalmazottként összesen több mint 391 ezer lejt tulajdonítottak el munkáltatójuktól.
Forgalomkorlátozásra kell számítani Kovászna megyében Réty községben és környékén, miután Bita településen egy személygépkocsi és egy vonat ütközött.
Öt különálló szakaszra osztják a tervezett Brassó–Bákó A13-as autópályát, amelynek teljes hossza mintegy 174 kilométer lesz. A nyomvonal Sepsiszentgyörgyöt és Kézdivásárhelyt is érinti, Háromszéken pedig öt csomópont kialakítását tervezik.
Segítségre szorult egy kiskutya a kedd délelőtti kökösi tűzeset nyomán – számol be a Kovászna megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Bizonyos kategóriákba tartozó személyek alkalmazása után a vállalkozó szubvencióban részesülhet. Most pedig, mondhatni kivételesen, pénze is van erre a célra a munkaerő-elhelyező ügynökségnek.
Augusztus 31-én lejár az Országos Helyreállítási Alapból finanszírozott beruházások megvalósításának határideje, így Réty község is lezárhat egy nagyszabású, látványos eredményt hozó projektet: a szacsvai templom felújítását.
Több háromszéki településen is vízkorlátozást kellett bevezetni az elmúlt időszakban. A Hydrokov arra kéri a mezőgazdászokat, amennyiben mindenképp elkerülhetetlen az öntözés, legalább ne a reggeli és kora esti órákban tegyék.
Mikóújfaluban a legkisebbeknek szóló Babakelengye-program és az iskolásoknak szóló Meleg ebéd program mellé az önkormányzat vállalta az iskolai úszásoktatási program működtetését is. Ősztől 22 kisdiák a tusnádfürdői wellnessbe járhat úszni.
szóljon hozzá!