
A Sepsiszentgyörgyön zajló útfelújítások üteméről számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
2016. november 10., 17:002016. november 10., 17:00
A Kovásznai megyeszékhely elöljárója több ízben hangsúlyozta, hogy bár a kivitelező két évre vállalta a szerződésben a várost átszelő két nagy út, a Gyöngyvirág és a Kós Károly utak teljes felújítását, a munkálatok 2018 nyara előtt, a tervezetthez képest hamarabb elkészülnek.
Az elöljáró elmondta, a Gyöngyvirág utcában elkészült az alapozás, egy szakaszon már a sóderágy is megvan, és kezdődik a szegélykövek lerakása. A Kós Károly utcában sikerült beüzemelni az új gázvezetéket, most van folyamatban a régi vezeték kiemelése.
Ennek a két nagy útszakasznak a felújítása sokáig halasztódott a közbeszerzési pereskedés miatt, majd idén nyáron kezdték el a munkát, mind a kettőt teljesen lezárták, mert feltörték az aszfaltburkolatot, sőt a földet is felszedték. Hasonlóképpen jártak el a Testvériség-sétányon is, ott most már elhordták az alapozáshoz szükséges földet, és ha a felület felszárad, tehát két- három esőmentes nap után elkezdik az alapozást.
A lezárt utak miatt leterhelődött a forgalom, a gyalogos közlekedést pedig az esőzések utáni sártenger akadályozza. Antal Árpád abban bízik, hogy a cégek megfelelő ütemben dolgoznak, és a vállalt határidőnél gyorsabban befejezik a munkát. A polgármester arról is beszámolt, hogy városszerte zajlik az őszi virágok kiültetése, a kiszáradt facsemeték pótlása.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.
Ismét leáll a kovásznai wellnessközpontnál a munka, miután az Országos Beruházási Társaság (CNI) nem tudja biztosítani az ehhez szükséges pénzt a kivitelezőnek, ráadásul jelentős tartozást is felhalmozott felé.
Szülőket, iskolásokat és pedagógusokat szólít meg a Háromszék Területi RMDSZ a Kapcsolj ki! mozgalom keretében elindult Analóg november kezdeményezéssel, arra bíztatva őket, hogy az okostelefon-használat helyett közösségben töltsenek időt.
szóljon hozzá!