Pro Historia előadás a reformkori Magyarországról

A huszadik Széchenyi Bálra való tekintettel újabb Pro Historia előadást szervez az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi szervezete. Ezúttal vitéz Nagy Zoltántól a Reformkor Magyarországon címmel hallhatnak történelmi áttekintést az érdeklődők.

Bencze Melinda

2014. június 11., 21:272014. június 11., 21:27

Az Erdélyi Magyar Ifjak szervezésében sorra kerülő Pro Historia előadássorozat újabb megállója alkalmával Nagy Zoltán, a Vitézi Rend sepsiszéki székkapitánya tart értekezést csütörtökön, Sepsiszentgyörgyön. Az előadás témája a reformkori Magyarország.

Mihály István, a sepsiszentgyörgyi EMI elnöke elmondta, azért tartották fontosnak, hogy ebben a témában szervezzenek egy előadást, mivel közeleg az Árkoson megszervezésre kerülő Széchenyi-bál. „Erre alapozva hívtuk meg Nagy Zoltánt – aki lévén maga is fiatal – képes fiatalosan beszélni a 19. század elejei Magyarországról, amely mint tudjuk meghatározó időszak volt a nemzet életében” – tette hozzá. Mint említette a reformkor sűrű történésekkel teli periódusként ismert, amelyek közepette jelentős történelmi személyiségek emelkedtek ki, mint például Széchenyi István, Kossuth Lajos vagy éppen Deák Ferenc.

Az elnök azt is elmesélte, azért esett választásuk Nagy Zoltán előadóra, mivel az EMI korábbi tagja, szimpatizánsa volt, és az elmúlt évek során ő is kivette részét a Széchenyi-bál lebonyolításából. Az esemény létrejöttében közreműködnek a Mikes Kelemen Diáktanácsának tagjai, akik az említett bál főszervezői.

Az előadásra a Lábas Ház 8-as termében kerül sor, a részvétel ingyenes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
2026. június 22., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön

Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés