Pingpongasztalt adtak át Sepsiszentgyörgyön

Új pingpongasztalt adtak át péntek délben Sepsiszentgyörgyön, melyet a Háromszéki Közösségi Alapítvány jóvoltából szereltek fel a közösségi kártyák nyomán begyűlt pénzből.

Bús Ildikó

2012. szeptember 14., 15:322012. szeptember 14., 15:32

2012. szeptember 14., 17:052012. szeptember 14., 17:05

A Hófehérke óvoda mellett felállított korszerű asztalt a város fiataljainka szánja a HKA, reményeik szerint tömegesen veszik majd birtokba a gyerekek. Fleckhammer Ottó, az alapítvány elnöke – aki először állt a sajtó előtt – kifejtette, a HKA az egyik legjobb kezdeményezés, amelybe bekapcsolódott, hiszen a várost, a közösséget szolgálja. Az elnök úgy véli, ennek a kezdeményezésnek a jövőben is lesz folytatása, hiszen rengeteg pozitív visszajelzést kapnak a HKA tevékenységével kapcsolatosan. „A közösségi kártya hozadéka mindenki számára nagyszerű, a vásárlóknak is jó, az üzleteknek is, illetve az alapítványnak is. Ez az egész projekt a helyi cégek, emberek együttműködésének köszönhető, ugyanakkor az alapítvány politikamentesen működik, csakis az emberek, a lakosság érdekében” – emelte ki Fleckhammer Ottó.

Czimbalmos Kozma Csaba városmendzser a város részéről szólalt fel, kifejezve örömét egy lelkes csapat munkája iránt, akik – mint mondta – kiváló munkát végeznek a közösség érdekében, ami manapság sajnos ritka. „Még több ilyen példa kellene, amikor civil szerveződés önerőből oldja meg a város bizonyos gondjait. A HKA kiemelkedik az alapítványok közül, és az elvégzett munkájuk is eredményes” – mondta a városmenedzser.

Az avatón megjelentek a környék lakói is, akik azt nehezményezték, hogy a nagyobb gyerekek megrongálják a pingpongasztalt, illetve ezután zajongásra is lehet számítani. Czimbalmos Kozma Csaba igyekezett megnyugtatni az asztal szomszédságában lakókat, hogy bízik a gyerekek, fiatalok jóindulatában, és reméli, hogy megőrzik az asztalt úgy, ahogyan ma átadták.

Bereczki Kinga, a HKA részéről elmondta, még egy asztal vár átadásra, és reméli, a gyerekek ezentúl nem a televízió és számítógép előtt ülnek majd, hanem kint játszanak a téren, hiszen ez a valódi célja a kezdeményezésnek.

Az Újjvárossy József Alapból továbbra is támogatásban részesülnek tehetséges gyermekek és fiatalok, háromszéki civil szervezetek pályázhatnak közösségi programjaik támogatására, és újabb pingpongasztalok kerülnek nyilvános elhelyezésre, amivel az alapítvány a közösségi életet kívánja serkenteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés