
2026 a Diákok éve lesz Háromszéken
Fotó: Diákok éve - Anul liceenilor 2026/Facebook
A diákoknak szenteli a 2026-os esztendőt Kovászna Megye Tanácsa. A középiskolásoknak szóló, élményalapú programcsomagot a háromszéki fiatalok igényeinek figyelembevételével állítják össze.
2026. március 24., 19:222026. március 24., 19:22
A megyei önkormányzat a tavalyi Gyerekek éve után az idei esztendőt a 9–12. osztályos diákoknak szenteli. Az igényfelmérés alapján összeállítandó programokba bevonják az önkormányzathoz tartozó intézményeket, a vállalkozói és civil szférát, beleértve a helyi ifjúsági szervezeteket is.
A programsorozat, akárcsak a 0–8. osztályosokat célzó tavalyi tematikus évben, öt egymásra épülő pillér mentén valósul meg. Gáj Nándor, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke szerint
A cél az, hogy feltérképezzék, mi érdekli a fiatalokat, milyen elvárásaik vannak a jövővel, tanulással, munkával kapcsolatosan, és már a foglalkozások tervezési folyamatába is bevonják őket.
„Élményalapú programokkal, pályaorientációval és jövőképformáló tevékenységekkel keressük meg a fiatalokat. Fontosnak tartjuk a pedagógusok és szakemberek támogatását, valamint a szülők bevonását is, hiszen a fiatalok döntéseit leginkább a közvetlen környezetük alakítja.
– fogalmazott az alelnök. A programokról a tematikus év Facebook-oldalán is lehet tájékozódni.
Szeptember 25–27. között ismét a kürtőskalácsé lesz a főszerep Sepsiszentgyörgy központjában: pénteken kezdődik a VIII. Kürtőskalács – Édes ízek fesztiválja.
Évtizedeken át rejtőző üvegnegatívok őrzik a sepsiszentgyörgyi Gyulai-ház egykori napfényműtermének emlékét. A páratlan fotóanyag hadtörténeti vonatkozású részét Préda Barna néprajzkutató dolgozta fel.
Romániában nincs intézményesített iskolai szemészeti szűrés, de Sepsiszentgyörgyön már ötödik éve zajlik ingyenes és átfogó vizsgálatsorozat a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. Minden kisiskolásnak fontos lenne átesni rajta.
Gróf Mikó Imrét ábrázoló, eredetileg Kovásznára szánt alkotását a minap leplezték le Budapesten, közben városának is ajándékozott munkát. Vetró András azt mondja, nem tud tétlenül ülni, most éppen a Bálványosi Art Camp hétvégi kiállítására készül.
Őrizetbe vettek egy 50 éves, Bákó megyei férfit, akit több kézdivásárhelyi lakásba való behatolással és autóból való lopással gyanúsítanak. A rendőrség szerint a férfi visszaeső bűnelkövető, és mindössze három hónapja szabadult a börtönből.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 51 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos bántalmazott egy 62 éves sepsiszentgyörgyi férfit.
Veterán traktorok felvonulásával, működő stabil motorok bemutatójával, kulturális programokkal és kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket szombaton a Csernátoni BuRRogtató 2026-os kiadásán.
A „zászlócsókolgatós” törvénytervezet ellen szólalt fel tegnap a parlamentben Miklós Zoltán képviselő, ám úgy tűnik, az AUR-nak nincs szándékában hátrálni. Sőt, sikerült PSD-s, illetve kisebbségi képviselőket is megnyernie az ügynek.
Őszi vigadalom néven tartanak kikapcsolódást, szórakozást szolgáló, kulturális élményt ígérő estet pénteken Kézdivásárhelyen. Délután 6 órától fúvós- és népzene várja az érdeklődőket a Borudvarban, ahol a fatányérosok mellé borokat is lehet kóstolni.
Eltérő körülmények között kezdődött a tanév két nagyszabású kézdivásárhelyi oktatási beruházás helyszínén. Míg a Manócska Napközi Otthon óvodásait már a kívül-belül megújult épület fogadta, az Apor Péter diákjainak várniuk kell a visszaköltözésre.
szóljon hozzá!