Összemérték tudásukat a háromszéki önkéntes tűzoltók

Első díjat nyert Lécfalva csapata a Sepsikőröspatakon megszervezett Megyei Önkéntes Tűzoltóversenyen. A csernátoniak vihették haza a Váncsa György-kupát.  

Bencze Melinda

2016. május 30., 14:352016. május 30., 14:35

2016. május 30., 16:022016. május 30., 16:02

A vasárnapi versenyt megelőzően a néhai Váncsai György kőröspataki tűzoltó sírja előtt rótták le tiszteletüket a jelenlévők, majd innen indultak a község sportpályára: tizenkét Kovászna megyei tűzoltócsapat sorakozott fel a megmérettetésre. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta, „a tűzoltók egyszerre gondoskodnak a közösség biztonságáról és őriznek a több mint 150 éves hagyományt”. Hozzátette, a megmérettetések nem öncélúak: aki egy ilyenen részt vesz, az olyan tapasztalatot szerez, amely egy tűzvész esetén megfizethetetlen.

Összetettben a lécfalviak csapata nyerte a versenyt, a második helyre az azonos pontszámot elérő sepsikőröspataki csapat került. Ilyen esetben a szerelési verseny ideje döntött, ez Lécfalvának kedvezett. A harmadik helyezésért járó kupát Kökös csapata vihette haza. A verseny első helyezettje 770, a második 660, illetve a harmadik csapat 550 lejt vihetett haza. Kiosztották a Váncsa György nevét viselő kupát is. „Gyuri bácsi 14 éves korától tevékenykedett tűzoltóként, összesen 67 éven át, 81 éves koráig vállalta ezt a feladatot. Ez az elhivatottságnak olyan példája, amelyre mindenki felnézhet” – fogalmazott Tamás Sándor. A Váncsa György-kupát ezúttal a nemrégen újjáalakult csernátoni csapat szerezte meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés