
Fotó: Tamás Attila
Szerdától Kovászna megyében is lehet online sorszámot igényelni gépjármű- bejegyzésre, átíratásra, forgalomból való kivonásra, ideiglenes rendszám kiállítására és a forgalmi engedély kiváltására. Kovászna Megye Tanácsa szerint, félmegoldás született.
2017. március 01., 16:182017. március 01., 16:18
A Kovászna megyei prefektúra alárendeltségébe tartozó Gépjármű-bejegyzési és Jogosítvány-kibocsátó Közszolgálatnál az online előjegyzéssel próbálják elejét venni a február óta rendszeresen kialakuló torlódásnak. Az országos előjegyzési rendszer a prefektúra honlapjáról (www.prefecturacv.ro) vagy ezen a címen érhető el. Legtöbb két hónapra előre lehet sorszámot igényelni, aznapra legkésőbb reggel nyolc óráig kérhető időpont.
A megadott napon, az időponthoz képest tíz perccel korábban teljes dokumentációval kell jelentkezni. Az előjegyzés ingyenes és személyhez kötött. Újabb előjegyzést csak akkor tesz lehetővé a rendszer, ha az előző lejárt.
Grüman Róbert, a Kovászna megyei önkormányzat alelnöke már korábban kérte, hogy Háromszéken ezt a kérdést vegye napirendjére a Közrendészeti Hatóság, és keressenek megoldást, hiszen az országban több megyében, köztük Hargita megyében is jól működik az online regisztrációs rendszer.
„Online bejelentkezés esetén kevesebb az esélye, hogy sorok alakuljanak ki, hatékonyabbá válna az ügyintézés. Kovászna megyében egyelőre félmegoldás született, továbbra is kérjük a közszolgálat munkatársait, hogy ne csak a járművek bejegyzése esetén tegyék lehetővé az online programálást, hanem a jogosítványok cseréjénél és a hajtási engedély megszerzéséhez szükséges elméleti vizsgánál is” – fordult a közszolgálat vezetőjéhez az alelnök, aki ígéretet kapott, hogy ezt a kérdést március folyamán megoldják.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!