
Körülbelül két hete jelentek meg a dinnyeárusok a sepsiszentgyörgyi piacokon. Még nem foglaltak el minden helyet, de várhatóan augusztustól beindul a dinnyeszezon.
2014. július 16., 14:352014. július 16., 14:35
2014. július 16., 14:352014. július 16., 14:35
Helyszíni rajz szerint adják ki a sepsiszentgyörgyi piacokon a helyeket a dinnyeárusoknak – tájékoztatott Petráss Jolán a piac adminisztrációs igazgatója. Mint mondta tíz kerethelyet hagytak jóvá a központi nagypiacon, jelenleg pedig hét árus érkezett a déli megyékből. A szemerjai piacon egy keret van, de jelentkező még nincs, az állomási piacon pedig két helyet jelöltek ki, egyelőre egy árus kért engedélyt. A területek bérlése egy napra 25 lejbe kerül, a nagyobb kétszer két méteres felületen, míg a kisebb keret 15 lejbe kerül. A piacok külső részén 20 lej a felület egy napra, az árusok pedig autókból árusítanak.
A dinnyehegyek már két hete állnak a piacokon, az árusok 1,5 lejért kínálják a görögdinnye kilóját, míg a sárgadinnye kilónként két lejbe kerül.
A legtöbb termelő Vrancea, Galac és Ialomiţa megyékből érkezett, elmondásuk szerint egész nyáron itt maradnak, az autóban alszanak, hiszen éjjel is őrizni kell az árut. Mint mondták, jobban megéri eljönni több száz kilométerre, mivel otthon nem tudják értékesíteni a gyümölcsöt. Ugyanakkor a nagyáruházak keveset – 80 banit – fizetnének a dinnye kilójáért, amiért szintén nem éri meg eladni.
Neagu Adrian évek óta helyet vált a sepsiszentgyörgyi piacra. A Galac megyéből érkezett férfi fő megélhetése a dinnyeárusítás. Családjával július végén indulnak el: egy részük Hargita megyében, a többiek pedig Kovászna megyében árusítják a dinnyét. Mint mondta, engedélyt váltott az eladásra, és fizeti a bért a helyért, mivel az út szélén nem érdemes árulni. A férfinál alkudni is lehet, 1 lejért adja a görögdinnyét és 1,5 lejért a sárgát, bár mint mondta a háromszékiek jó vásárlók, nem szoktak sokat alkudozni. „Nálunk egész nyáron a dinnye a fő étkezési elem, naponta több kilót is elfogyasztunk, megunhatatlan és egészséges, a nagy víztartalma pedig segít kibírni a kánikulát” – mondta. Hozzátette: az idei termés bőséges és kiváló minőségű, ugyanakkor sokkal zamatosabb, mint a nagyáruházakban kapható, mediterrán vidékről érkező gyümölcsé.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!