Baróton késik az elektronikus adóbefizetés bevezetése

•  Fotó: illusztráció

Fotó: illusztráció

Várhatóan nyárig üzemképes lesz az a rendszer, amely révén az erdővidéki város polgárai interneten keresztül is befizethetik helyi adóikat és illetékeiket.

Nagy D. István

2013. április 03., 22:012013. április 03., 22:01

Az önkormányzati képviselő-testület minapi ülésén kisebb vita alakult ki arról, hogy egyáltalán szükséges-e az elektronikus, bankkártyán keresztül történő fizetés. A rendszer bevezetéséhez az első lépés a testület jóváhagyása, amint azt Csíki László városgondnok is ismertette, illetve a városatyáknak majd arról is dönteniük kell, hogy kit terhel a kezelési költség, az állampolgárt avagy az önkormányzatot. A adófizetés ezen módozatának bevezetését egyébként törvény is előírja, de mint kiderült, egész Háromszéken eddig csak Sepsiszentgyörgy vezette be. Az ügyben beterjesztett határozatot elsősorban Nagy István, MPP-s tanácsos, a település előző polgármestere támadta, felesleges pénzkiadásnak minősítve azt. Emellett az MPP egy másik képviselője azt kifogásolta, hogy miért pont az OTP Bankra esett a választás. A tervezet végül a Néppárt tanácstagjainak tartózkodása, az MPP-sek ellenszavazata miatt elbukott.

Lázár Kis Barna (képünkön) polgármester a Székelyhon.ro érdeklődésére kifejtette, nem érti az ellenállást, amit egyes képviselők részéről tapasztalt. Úgy véli, illene haladni a technikával, másrészt pedig több olyan baróti illetőségű polgárról is tudomásuk van, akinek ugyan van ingatlanja a városban, vagy a hozzá tartozó falvakban, de nem él Erdővidéken. Ezeknek kifejezetten hasznos lenne a rendszer. Emellett a törvény is előírja a bevezetést, igaz egyelőre nem ellenőrizték a végrehajtást. Egy másik pozitívuma ennek az adófizetési módnak, hogy követhető lenne mindenki számára, hogy milyen adó- és illetékköteles, illetve hogy áll ezekkel, anélkül, hogy fel kellene keresnie a városháza illetékes osztályát.

A városvezető rámutatott, hogy az OTP Bankra azért esett a választás, mert ez a pénzintézet küldte a legrészletesebb és legjobb ajánlatot.

Ami az elbukott határozatot illeti, ezt várhatóan legkésőbb májusban újból beterjesztik. Amennyiben sikerül második nekifutásra elfogadni, akkor nyár közepéig akár be is lehet vezetni. A hatékonysága ugyanakkor jövő év elején látható majd – tette hozzá az elöljáró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés