
Fotó: illusztráció
Míg a tavaly egész évben mintegy 90 ezer munkanapot dolgozott le 6014 személy, idén, az év elejétől már 243 ezer órát dolgoztak le a háromszéki idénymunkások.
2014. július 23., 16:022014. július 23., 16:02
Év eleje óta 385 regisztert adott ki a Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség, és 268 esetben megérkezett a jelentés is – tájékoztatott Ördög Lajos intézményvezető. Hozzátette: évszaktól függetlenül az egész év folyamán foglalkoztatnak idénymunkásokat a Kovászna megyei cégek, és a legnagyobb igény a reklámozási területen mutatkozik.
Az említett időszakban egyetlen háromszéki cég 50 regisztert váltott ki, az általa foglalkoztatott munkások szórólapozással foglalkoznak. A második legnagyobb foglalkoztatási terület az erdőtakarítás.
Ezeken kívül az idénymunkásokat a mezőgazdaságban és árumozgatásra alkalmazzák – mutatott rá a főfelügyelő. Egyébként a napszámosokat foglalkoztató cégeknél négy ellenőrzést folytattak le az első félévben és egyetlen büntetést sem róttak ki. A főfelügyelő elmondta, hogy a már érvényben lévő napszámostörvény módosítás kitér arra is, hogy az idénymunkások napidíja nem lehet kevesebb, mint az országos minimálbér napi leosztása, ami körülbelül hat lejt jelent. „A napszámosokat a nap végén kell kifizetni, és nem dolgozhatnak többet napi 12 óránál, de kevesebbet sem 8 óránál – tájékoztatott Ördög Lajos.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!