
Fotó: Nagy D. István
Nem indul újabb mandátumért az idei helyhatósági választásokon Thiesz János, Kovászna város polgármestere. Az elöljáró a Krónikának elmondta: személyes okokból döntött úgy, hogy visszavonul a közéletből, az elmúlt év végén ugyanis megszületett az unokája, ennek nyomán Thiesz szeretne több időt tölteni a családjával.
2016. február 04., 19:572016. február 04., 19:57
2016. február 04., 21:312016. február 04., 21:31
A fürdőváros polgármestere felidézte: 2008-ban, Lőrincz Zsigmond egykori elöljáró mellett kezdett dolgozni alpolgármesterként, majd Lőrincz halála után folytatta a közösen megkezdett projekteket.
Thiesz János úgy érzi, nyolc év alatt sikerült megváltoztatni Kovászna arculatát, több sikeres pályázatot is lezártak – a legkomolyabb, 14,5 millió lejes, infrastruktúra-fejlesztést célzó projekt során például tizenhat utcát korszerűsítettek, kicserélték a vezetékeket, és felújították a járdákat, valamint a zöldövezeteket. „Nyolc év hosszú idő a közigazgatásban, az elmúlt év pedig a pályázati határidők miatt hatványozottan nehéz volt, most már jöhetnek a fiatalok, akik megújult energiával folytathatják a munkát” – fogalmazott Thiesz János.
A napokban Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök, az RMDSZ háromszéki elnöke jelentette be, hogy Kovászna megye négy, többségében magyarok lakta városában a jelenlegi RMDSZ-es polgármesterek közül három vállal újabb mandátumot, de azt nem pontosította, hogy Thiesz az, aki nem indul a választásokon.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.
Ismét leáll a kovásznai wellnessközpontnál a munka, miután az Országos Beruházási Társaság (CNI) nem tudja biztosítani az ehhez szükséges pénzt a kivitelezőnek, ráadásul jelentős tartozást is felhalmozott felé.
szóljon hozzá!