Nem indul eljárás a háromszéki provokációk miatt

•  Fotó: Bíró Blanka

Fotó: Bíró Blanka

Bűncselekmény hiányában elutasította a sepsiszentgyörgyi bíróság Mădălin Guruianu két decemberi feljelentését: az Új Jobboldal tagjai tehát nem skandáltak magyarellenes szövegeket, a kézdivásárhelyiek pedig nem sértettek törvényt a gyászlobogók kitételével.

Bencze Melinda

2015. március 16., 20:372015. március 16., 20:37

2015. március 16., 20:402015. március 16., 20:40

Örömét fejezte ki a március 15-e alkalmából szervezett ünnepségek békés lefolyását illetően Mădălin Guruianu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) sepsiszentgyörgyi elnöke, valamint üdvözölte a kolozsvári megemlékezés alkalmával történteket: ahol a szélsőségesnek és nacionalistának minősített Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom négy tagját a szervezők kérésére a csendőrök kivezették a mintegy félezres tömegből. Mint magyarázta, egyértelmű az üzenete ennek a történésnek: sem az szélsőséges szerveződéseket, sem pedig azok szimbólumait nem látják szívesen a nemzeti ünnepnapokon szervezett megemlékezéseken és felvonulásokon.

A párt helyi vezetője különben még tavaly év végén feljelentést tett a rendőrségen a december elsején megszervezett felvonuláson részt vett Új Jobboldal (Noua Dreaptă) tagjai, valamint azon kézdivásárhelyi személyek ellen, akik gyászlobogót tűztek ki épületükre. Ezzel kapcsolatban elmondta, a hatóságok vizsgálatok eredményei alapján nem történt egyik esetben sem a magyarok, sem a románok elleni gyűlöletre buzdítás, sem pedig diszkriminatív jellegű tevékenység. Mint magyarázta, azon néhány ház tulajdonosainak vallomásában – amelyeken látható volt a gyászlobogó – az olvasható, hogy nem ők helyezték ki azokat, nem is látták kik tették oda, illetve nem is távolították el azokat, ugyanis nem zavarta őket.

A Nemzeti Liberális Párt helyi elnöke ugyanakkor korábban szégyenletesnek minősítette az Új Jobboldal december elsején, Sepsiszentgyörgyön véghezvitt akcióját, valamint elutasította az ultranacionalizmust és a szélsőségességet. Mint magyarázta, nem első alkalommal látogatott el az Új Jobboldal Sepsiszentgyörgyre, így ebben az esetben még súlyosabb vétséget követtek el a magyarellenességet skandáló szervezet tagjai. A feljelentést követően mindkét fél képviselőit behívták, ennek megfelelően tehát az Új Jobboldal több tagját, valamint a felvonulók „útjába kerülő” magyarokat is. A felvonulást szervező Sebastian Pârvu, valamint több, a szélsőséges szervezet tagja által tett vallomásban is az olvasható, hogy az említett napon nem skandáltak magyarellenes vagy gyűlölködő szövegeket. Grigoraş Cristian, brassói elnököt is meghallgatták a hatóságok ez ügyben, aki úgy értékelte a helyzetet: nem vettek észre semmilyen rendbontást, sem gyűlöletre buzdítást, valamint magyarellenes kifejezéseket sem skandáltak, sőt, a szervezet képviselőjeként gyakran provokációk érik őt, amelyeket minden alkalommal ki kell védenie.

Mădălin Guruianu az esethez hozzátette, amennyiben a „Kifelé a magyarokkal az országból!” jelszavak sem a sepsiszentgyörgyi bíróság, sem pedig a rendőrség véleménye alapján nem gyűlölködő, akkor nem tudja mit tehetne még ez ügyben, hiszen ő nem jogász, hogy ezt az esetet továbbvigye nemzetközi színterekre. A liberális párt helyi sepsiszentgyörgyi vezetője a világhálón is fellelhető videót bizonyítékként említette, illetve kifejtette: a hivatalos válasz szövegében semmilyen utalás nem történik a már említett audiovizuális eszközre.

Kolozsváron egyébként vasárnap, a március 15-ei magyar nemzeti ünnep apropóján szervezett felvonulást az Új Jobboldal, melyen többek között azt skandálták: „Autonómiát csak a börtönben”, „Ki a korcsokkal az országból”.

A magyar ünnepség befejezte után, délutánra engedélyezett akció keretében a mintegy százfős tömeg a Széchenyi (Mihai Viteazul) térről a Főtéren keresztül vonult a Bocskai (Avram Iancu) térre. A rigmusok között szerepelt a „Levizeljük a ti Magyarországotokat”, „Hargita, Kovászna román föld” és más magyarellenes szólamok. Codrin Goia, a szervezet kolozsvári vezetője azzal az ötlettel állt elő, hogy a „magyar szeparatizmust” megszüntetendő Sepsiszentgyörgy kellene legyen Románia fővárosa, mivel szerinte ez egycsapásra megoldaná a szeparatizmus, illetve a Székelyföld gazdasági elmaradottságának kérdését.

A kolozsváriak vasárnapi reakciójából inspirálódva az elkövetkező ünnepségeken és eseményeken, amelyeken részt vesz, személyesen fogja megfigyelni a rend őreivel az extremisták viselkedését, és kérni fogja azon személyek elvezetését a helyszínről, akik bármely párt, vagy szervezet jelképeit viselik magukon, vagy viszik vagy magukkal – mondta Guruianu, aki hozzátette: amennyiben ez nem történik meg, annak kell vállalnia a felelősséget, aki az önkormányzatnál az esemény engedélyeztetését kérte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés