
Ennek az évadnak a struktúrája nem változik az érkezésével, a jövő évadtól viszont alternatív terekben mutatják majd be az előadásokat
Fotó: Tuchiluș Alex
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
2025. november 11., 18:432025. november 11., 18:43
Mert kihívások bőven lesznek – derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyen a médián keresztül a sepsiszentgyörgyi nyilvánosságnak is bemutatkozott az önkormányzat által kihirdetett igazgatói versenyvizsgát megnyerő Albu István, akinek szerződésén még alig száradt meg az aláírás.
A színház előterében megszervezett sajtóeseményen Sztakics Éva alpolgármester mutatta be
aki – bár sok éve nem él a városban – nem ismeretlen a társulat számára, rendezett is előadást itt a közelmúltban.
A város kulturális életében nagy horderejű a színház átépítése-felújítása, a beruházás időszakát viszont megsínyli mind a társulat, mind pedig a nézők. Hároméves munkamenetre számít az önkormányzat – tudtuk meg Sztakics Évától –, ezen a nehéz perióduson kell az új intézményvezetőnek átnavigálni a színházat.
A város kulturális életében nagy horderejű a színház átépítése-felújítása
Fotó: Tuchiluș Alex
Az építkezés januárban kezdődne, egyelőre a színpadot nem érinti, azt majd az évad végén adnák át az építővállalatnak, ám utána két évig nélkülöznie kell a nagytermet a sepsiszentgyörgyi társulatnak és közönségnek.
Albu István a maga során elmondta, hogy huszonnégy éve elment Sepsiszentgyörgyről: Kolozsváron végezte a főiskolát, aztán az ottani színháznál játszott, majd az utóbbi kilenc évét a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház élén töltötte; rendezőként is alkot.
Rendezőként, alkotóként is közel érzi magát az intézményhez, korábbi együttműködések során volt alkalma megismerni a társulatot és a személyzetet. Megköszönte a kollégáknak a fogadtatást, jólesően nyugtázta, hogy nyitottan, kíváncsian, tettrekészen és melegen fogadták.
Az idei évad úgy fog végigmenni, ahogy ezt korábban eltervezték, tudtuk meg, a jövő évadtól viszont alternatív terekben mutatják be majd az előadásokat: mozgatható, áthelyezhető produkciókat képzelnek el, talán esetenként kisebb szereplőgárdával, de a színvonalból mit sem engedve, jelentette ki határozottan Albu.
Fotó: Tuchiluș Alex
Hogy milyen alternatívák jöhetnek számításba az előadótermekben igencsak szűkölködő városban? Elsősorban az önkormányzat kezelésében lévő terek, mert bérleménybe nem lehet befektetni a sok pénzt, márpedig arra szükség lesz az előadások megkövetelte feltételek megteremtéséhez.
Az önkormányzat képviselőivel egyeztetve már felkeresték a szóba jöhető helyszínek kezelőit, vezetőit.
Elsősorban a dohánygyár ajánlkozik e feladatra
és a Székely Mikó Kollégium konferenciaterme,
továbbá van a színháznak egy kamaraterme,
a Háromszék Táncszínháznak egy másik,
illetve a román Andrei Mureșanu színházzal is együttműködnek majd.
A Cimborák Bábszínház valószínűleg a Váradi József Általános Iskola felújított dísztermébe fog költözni a felújítás idejére.
Albu István saját bevallása szerint nem fél a felújítási munkálatoktól: a logisztikázás okozhat ugyan izgalmakat (hol, mikor, mennyit játszhat a társulat, hogy reagál a közönség a változásokra), ezzel ellentétben bízik abban, hogy a társulat tudja, az intézmény modernizálása mennyire fontos dolog, hogy megerősödik és összezár ebben a kihívásban, amelyből együtt igyekeznek a legjobbat kihozni. A változások ugyanis nemcsak a komfortzónából robbantanak ki mindenkit, de új lehetőségeket is teremthetnek, vélte Albu.
Fotó: Tuchiluș Alex
A társulatot biztonságban átvezetni ezen a perióduson a legfőbb cél, és ezért is
– közölte Albu. Az eddigi művészeti vezető, Bocsárdi László ezzel az alkalommal visszatér rendezői posztjára, januártól pedig nyugdíjba megy, de mindenképpen számítanak támogatására a további munkában is, szögezte le határozottan az intézményvezető.
„A nehézségek és feladatok azért találnak meg engem, hogy ne hagyjanak elpunnyadni” – vélekedett a 42 éves új igazgató
Fotó: Tuchiluș Alex
Az új igazgató nagyon értékelte azt a közeget, amelyet a város jelent és nyújt a színháznak, illetve a kultúrának. Itt végre nem az utolsó helyen áll a művészet és a kultúra, jelentette ki. Fontos célként jelölte meg a fiatalsággal való kapcsolat erősítését, illetve hogy a színház a közönség életének részévé váljon, a szentgyörgyiek pedig legyenek büszkék rá.
Albu István meggyőződését fejezte ki, hogy az emberek egyre inkább a színház felé fognak fordulni, „rászorulnak a színházra”, mert ugyanazt a hús-vér-lélek embert látják a színpadon, amik ők maguk is, a képernyőkön keresztül pedig ez a felismerés, kapcsolat nem jön létre.
Mint megtudtuk, november 19-re van kitűzve egy olyan társulati ülés, amikor az új igazgató mindenkivel ismerteti a főbb céljait, elveit. Ezen az eseményen jelen lesz mind a három társulat: a drámai tagozat, az M Stúdió mozgásszínházi tagozata és a bászínház társulata.
Két autó ütközött össze pénteken délután a 11-es országút Ojtoz környéki szakaszán, így jelenleg csak egy sávon közlekedhetnek az autók – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Július 4–5-ét a közösségben való szórakozásnak szenteli a gelencei önkormányzat, immár negyedik éve. Rönkhúzás, traktorszépségverseny, főzőverseny szerepel a két nap programjában, hogy minél többen virtuskodhassanak.
Mától nyitva a jelentkezés az idei, 15. Székely Vágtára, amely a kormányzati megszorítások következményeképpen gyakorlatilag egynapos lesz és az eddigiekkel ellentétben ősszel szervezik meg.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
szóljon hozzá!