
Fotó: Farkas Antal
Több sepsiszentgyörgyi utcában fizetésessé válnak a korábban díjmentesen használható parkolók augusztus 15-étől. Az intézkedés ellen Rodica Pârvan képviselő szólalt fel a csütörtöki soros ülésen. A tanácsülésen több pénzösszeg odaítéléséről is döntöttek.
2015. július 30., 19:512015. július 30., 19:51
2015. július 31., 17:022015. július 31., 17:02
Helyi besorolású lesz a 112-es megyei út Sepsiszentgyörgyön áthaladó azon szakasza, amely a Jókai Mór utcához tartozik. Antal Árpád, a megyeszékhely polgármestere elmondta, a minősítés megváltoztatására azért van szükség, mert az aszfaltozás mellett a járdákat, valamint a közvilágítást csak így tudnák korszerűsíteni.
A csütörtöki soros ülésen a helyi rendőrség élelmiszerpótlékának megemeléséről is döntöttek: mivel a Hivatalos Közlönyben megjelent már, így augusztus 1-jétől három lejjel nagyobb értékű kiegészítést kapnak a Sepsiszentgyörgyön szolgáló rendőrök. A testület ugyanakkor 12 ezer lejt szavazott meg az Kisapostolok Egyesülete által megszervezésre kerülő evangelizációs hét megvalósítására, amelyen az elmúlt évben több mint hatszáz gyerek vett részt felekezeti hovatartozástól függetlenül, idén pedig még több fiatalra számítanak. Az ECOU Ifjúsági Egyesület számára is ötezer lejt szavaztak meg, a szervezet színvonalasnak számító Masterclass Debate 2015 elnevezésű vitafórum megszervezésére.
Rodica Pârvan képviselő az ülésen nehezményezte az elmúlt időszakban felszerelt új parkoló automaták kihelyezését, amelyek közül olyan utcákba is kerültek, ahol ez idáig ingyenes volt a parkolás. A januári határozat értelmében ugyanis néhány hét múlva jegyet kell váltani a Csíki utcától a Templom utcáig, a Grigore Bălan úttól a Sugás kertig az Olt utcán, a Gödri Ferenc, a Kriza János, a Bem József, a Nicolae Bălcescu, a Martinovics Ignác, a Konsza Samu, a Kőrösi Csoma Sándor, a Templom utcában, a Művész mozi melletti parkolóban és a Mihai Viteazul tér alsó részén is. Mihez kezdenek azok, akik a belvárosban laknak? – tette fel a kérdést Rodica Pârvan, aki hozzátette: sárkány-dombok helyett inkább emeletes parkolókat kellene építeni a megyeszékhelyen.
Antal Árpád a problémára reagálva elmondta, amikor a határozatot megszavazták, senki nem voksolt a döntés ellen, így nem érti a felháborodást. Kifejtette, a városi önkormányzathoz tartozó területeken fizetéses kell legyen a parkolási lehetőség, Sepsiszentgyörgyön pedig még mindig elnézőek ezt illetően. Azoknak, akik a belvárosban élnek, lehetőségük van a tömbházak mögött kialakított parkolókban helyet bérelniük, ugyanakkor a belvárosban levő helyekre egy éves bérletet is válthatnak, amellyel a megyeszékhely más fizetéses parkolójában is megállhatnak majd – részletezte Antal Árpád, aki elmondta: amennyiben a tömbházak mögötti parkolókat már mind kibérelték, kérésre újakat is fel tudnak ajánlani. Az automatákat különben augusztus 15-től helyezik üzembe be az említett utcákban.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
szóljon hozzá!