
Négy tanulót alkalmaztak Kovászna megyében diákmunkára az idén. A Munkaerő Foglalkoztatási Ügynökség olyan vállalkozók jelentkezését várja, akik tanulókat alkalmaznának a nyári szezonra.
2014. július 16., 16:212014. július 16., 16:21
2014. július 16., 16:222014. július 16., 16:22
A 16 évet betöltött fiatalokat különböző munkakörökbe alkalmazhatnák a cégek, akik 800 lejes minimálbért kell biztosítsanak a fiatalok számára. Ebből 250 lej megtérít az országos munkaerő-elhelyező ügynökség – tájékoztatott Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő Foglalkoztatási Ügynökség vezetője. A fiatalkorúakat 60 napig lehet alkalmazni, és naponta legtöbb 6 órát dolgozhatnak. A hivatalban eddig tíz cég vezetője érdeklődött, de egyelőre csak négy diákot alkalmaztak. Tavaly közel száz fiatalt alkalmaztak, főként a TTC nadrággyárba diákmunkára.
Ugyanakkor a kábelgyárba is alkalmaztak diákokat, akik kisegítőként, előkészítőként dolgoztak a munkások keze alá. A diákok autómosókban, kávézókban, szórólapozó cégeknél és kozmetikumokat forgalmazó vállalkozásoknál is elhelyezkedhetnek. Sepsiszentgyörgyön nyári szezonban több vendéglő és kávézó keres munkatársakat, felszolgálókat, de többnyire teljes műszakban és hosszú időre. A tulajdonosok úgy látják, nem éri meg diákokat alkalmazni, hiszen hosszú távban gondolkoznak vállalkozóként, és a betanítási időszak hosszabb, mint a diákmunka ideje.
Ugyanakkor a diákok véleménye is megoszlik a diákmunkáról, míg vannak, akik szívesen dolgoznak nyáron, mások úgy látják nem éri meg. Cseh Attila 11. osztályt végzett és kilencedikes kora óta vállal munkát nyári időszakban. Mint mondta volt már felszolgáló, árult kürtőskalácsot és dolgozott autómosóban is. „Általában két hónapot dolgozom nyáron, amennyiben alkalmaznak a cégek, és bár kevés a kereset, mégis összejön annyi, hogy néhány hetet nyaralni is tudok. A keresett pénzt általában fesztiválokon költöm el. Szerintem a munka nem nehéz, a diákoknak olyan feladatokat adnak, amelyekkel meg tudnak birkózni, a vállalkozók pedig nyitottak és kedvesek. Nekem csak jó tapasztalataim vannak és idén is szeretnék dolgozni” – mondta a 17 éves tanuló.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!