Neagovici: nem értünk egyet az egészségügyben tervezett béremelés módjával

Bár beszüntette a tiltakozó akciókat, egy július hetedikei döntés értelmében újra sztrájkolhat a Sanitas, legalábbis az egészségügyi szervezet háromszéki vezetője szerint. Az országos szintű tiltakozó akcióit felfüggesztette a Sanitas Szakszervezet, mely a múlt héten Bukarestben több illetékes minisztérium előtt tartott sztrájkőrséget, mert a pénzügyminiszter kijelentette, tíz százalékkal növelik az 1500 lejnél kisebb bérrel rendelkező egészségügyi alkalmazottak fizetését.

Szabó Enikő

2014. július 02., 15:002014. július 02., 15:00

2014. július 02., 15:002014. július 02., 15:00

A Sanitas Kovászna megyei vezetősége a tiltakozások folytatását javasolja, mert nem értenek egyet a béremelés módjával. „Sem az nem felel meg, hogy mindenkit egy kalap alá vesznek, nincsenek tekintettel a szakmai végzettségre, sem az, hogy az emelést nem egyből irányozzák elő” – mutatott rá Vasile Neagovici. Az érdekvédelmi szervezet Kovászna megyei vezetője szerint „elfogadhatatlan, hogy lassan azonos, minimálbér közeli összegért dolgozik egy kórház területén egy szakképzetlen munkás és mondjuk egy betegápoló.”

A szakszervezeti bizalmi elmondta, hogy a szervezet országos szintű tanácskozást szervezett az ügy kapcsán június hetedikére, és ekkor döntik el, hogy elfogadják vagy sem az ajánlatot. A méltányos béremelések mellett az egészségügyben dolgozók kérik a megüresedett egészségügyi állások meghirdetését is. Neagovici ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy Háromszéken az egészségügyi személyzet hiánya olyan méreteket öltött, hogy a helyzet tarthatatlan. „Például a baróti kórház sebészeti osztályán az asszisztensek egyáltalán nem mehetnek szabadságra, mert jelenleg hárman dolgoznak, hiszen az öt fős személyzetből egyikük szülési szabadságon van a másik meg beteg” – mondta. Hozzátette: a hiányzó egészségügyi személyzetről jövő hétfőre készül el a pontos kimutatás.

Az elképzelések szerint egyébként a fizetésemelés két szakaszban történne: idén decembertől öt százalékkal, 2015 márciusától további öt százalékkal kapnának többet az egészségügyi alkalmazottak. A bérnövelés 126 ezer személyt érintene. A Kovászna megyei szakszervezeti bizalmi úgy vélte, az ország több érdekszervezete is elfogadhatatlannak tartja a béremelés módját.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
2026. június 22., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön

Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés