A Székely Nemzeti Múzeum is megnyitja kapuit az év legrövidebb éjszakáján, szombaton Sepsiszentgyörgyön. Ingyenes tárlatvezetésre, gyerekfoglalkozásokra és koncertekre is sor kerül.
2014. június 20., 15:392014. június 20., 15:39
2014. június 20., 15:402014. június 20., 15:40
A Székely Nemzeti Múzeum a Szent Iván tiszteletére szervezett programok ideje alatt idén is díjmentes belépést biztosít az érdeklődőknek. Az intézmény ugyanakkor ingyenes tárlatvezetéssel, játékokkal, koncerttel és filmvetítésekkel várja a látogatókat szombaton 18 órától. Ettől az időponttól, illetve fél héttől kezdődően Kocs Irénke muzeológus tart a Variációk hat lábra című, időszakos rovarkiállításon tárlatvezetést.
A vezetést követően este héttől több órás kézműves foglalkozásra kerül sor, amely alkalmával a gyermekek rovarokat ábrázoló kitűzőket, csápokat, kollázsokat készíthetnek, illetve világító röppentyűkkel játszhatnak. A Fabatka zenekar koncertjére kilenc órától kerül sor, majd ezután tíz órától két filmet is levetítenek. Első ízben a MUKKK Kulturális Egyesület szervezésében a Csodabogarak – Aprónép című francia animációs sorozatot tekinthetik meg az érdeklődők. Ezt követően R. Claude Nuridsany és Marie Perennou rendezésében létrejött: Mikrokozmosz. Füvek népe című francia-svájci-olasz természetfilm kerül bemutatásra.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!