Mozgássérült és fogyatékkal élők tábora Benedek-mezőn

Tizedik alkalommal szervezi meg a Romániai Máltai Segélyszolgálat a Kárpát-medencei mozgássérült fiatalok táborát. A rendezvénynek a háromszéki Benedek-mező ad otthont.

Bús Ildikó

2012. július 13., 08:382012. július 13., 08:38

2012. július 13., 09:362012. július 13., 09:36

Idén 96 résztvevővel zajlik a tábor, ebből 47 fogyatékkal élő, mozgás- vagy szellemi sérült – tájékoztattak a szervezők. Tischler Ferenc, a Romániai Máltai Segélyszolgálat országos ifjúsági vezetője és Józsa Csaba, a tábor főszervezője kifejtették: idén Nagyváradról, Kolozsvárról, Hargita megyéből, Magyarországról és Kárpátaljáról, valamint Sepsiszentgyörgyről érkeztek a táborozók, akiknek a szervezők igyekeznek színes, érdekes programokat biztosítani, természetesen a résztvevők speciális igényeinek megfelelően.

A szervezők azt is hozzátették, hogy egy ilyen tábor költségei hozzávetőlegesen 30–40 százalékkal magasabbak, mint egy átlagos tábor, hiszen akadálymentesíteni kell a helyszínt, az étkeztetésre is külön oda kell figyelni. Az idei tábor költségvetése 20 000 lej, az összeget pályázatokból, önkormányzati támogatásból fedezik, de évről évre kerülnek vállalkozók, akik szívesen segítenek, mondták el a szervezők.

„Az egyik aranyszabály, hogy a résztvevőktől azt kérjük, ne családtaggal érkezzenek, hiszen ez az a hét, amikor a szülő, testvér is pihenhet. Tíz év alatt a szülők már megszokták, hogy jó kezekben van a gyermekük, így bátran ránk merik bízni őket. Nekünk meg egyre több a tapasztalatunk, önkénteseink is egyre gyakorlottabbak. Amire büszkék vagyunk, hogy a 120 sepsiszentgyörgyi önkéntesünk között valóságos versengés van, hogy ide jöhessenek kísérőnek, ez is jelzi, hogy jó hangulatú ez a tábor” – emelte ki Tischler Ferenc, a Romániai Máltai Segélyszolgálat országos ifjúsági vezetője.

A Kárpát-medencei mozgássérült fiatalok táborának ötlete abban az évben született, amikor II. János Pál pápa meghirdette a fogyatékkal élők évét, ezzel a rendezvénnyel csatlakoztak a nemzetközi tematikus évhez. A Benedek-mezei tábor az egyetlen olyan természetközeli szabadidős létesítmény Erdélyben, amely könnyen akadálymentesíthető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés