
Fotó: Nagy D. István
Kilenc helyszínen több mint kilencszáz személy adta le az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezet munkatársai által előkészített magyar állampolgársági iratcsomót – számolt be a szervezet sajtóirodája.
2014. május 30., 15:192014. május 30., 15:19
Az elkövetkező időszakban újabb 913 személy várja a Csíkszeredai Konzulátus által kitűzött eskütétel időpontját: Kézdivásárhelyen 234, Hatolykán 82, Szörcsén 97, Rétyen 120, Szentléleken 101, Mikóújfaluban 58, Sepsibükszádon 86, Szépmezőn 54, Kökösben pedig 81 igénylőt jegyeztek. Előzetes információk szerint Erdővidéken száz, Kommandón pedig 76 személy adja le az iratcsomóját.
„Háromszéken januártól összesen 1817 személy kérelmével dolgoztunk, ebből 1541-en tudták leadni eddig” – tájékoztatott Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke. Leszögezte: „elvégeztük az év elején felvállalt munkát: megyeszinten minden olyan településre ellátogattak a munkatársak, ahol igény volt a könnyített magyar állampolgárság megszerzésére.”
Az elöljáró továbbá elmondta, a folyamatnak itt nincs vége, hiszen a pozitív hozzáállás és érdeklődés azt bizonyítja, hogy továbbra is igény van a segítségnyújtásra a magyar állampolgárság megszerzéséhez.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!