
Fotó: illusztráció
A legfrissebb hidrogeológiai mérések akár gyökeresen is megváltoztathatják a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak a megyeszékhelyen építendő mélygarázzsal kapcsolatos terveit. A döntés jövő hétre várható.
2013. május 09., 22:082013. május 09., 22:08
Czimbalmos Kozma Csaba városmenedzser (képünkön) a Székelyhon.ro érdeklődésére kifejtette, hogy bár a tervek szerint már múlt hónap végén megejtették volna az előkészületeket a földalatti parkoló Gábor Áron utca és a Bazár épülete sarka közötti részének kialakítására, a legutóbbi mérések mégis egyelőre megtorpanásra késztetik őket. A városmenedzser szerint kiderült, a talaj összetétele miatt az építkezés jóval jelentősebb anyagi áldozatot kíván, ha a létesítményt statikai szempontból biztonságosnak akarják tudni. Czimbalmos úgy látja, hogy ez az összeg már túl nagy a megyeszékhely számára, főképp, hogy a mélygarázs kialakítását csak a magánszférával közösen tudnák megvalósítani, mert sem uniós, sem kormányforrásokra nincs esély. Előbbi már az integrált városfejlesztési projekt érdekében leadott pályázat során kiderült, ugyanis pont a parkolók terve volt az, amit nem támogatandónak ítélt meg a hatóság.
Czimbalmos kérdésünkre nem tudott pontos válasszal szolgálni a beruházás eredeti értékét illetően (korábban közel kétmillió euróról volt szó). Az új adatok tükrében viszont mindenképp költséghatékonysági és időszerűségi elemzést kell végezniük, aminek a jövő hét folyamán nekiláthatnak, addigra ugyanis Antal Árpád polgármester is választ ad, hogy folytatják-e egyáltalán az egész projektet.
A városmenedzser tudomása szerint bár a beruházás a pályázat része volt, nincs olyan kötelezettségük, hogy mindenáron meg kellene építeniük a mélygarázst. Antal Árpád januárban portálunknak azt nyilatkozta, hogy idén mindenképp elkezdődnek a munkálatok, és nem adják fel annak lehetőségét sem, hogy központi forrásokat szerezzenek a célra.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!