Megszorítások és elbocsátás a Kovászna megyei útügynél

•  Fotó: KMT

Fotó: KMT

Átszervezik a Kovászna megyei Út és Híd Rt.-t. Az önkormányzati tulajdonú cégnél az átalakítás során elbocsátások is lesznek.

Pozsony János Csaba

2011. március 24., 17:332011. március 24., 17:33

Elfogadta a Kovászna megyei Út és Híd Rt. átszervezésére irányuló határozatot – csütörtöki ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Az átalakítás során a vállalat tevékenységi körét szűkítik, de a cég alapvető feladatait továbbra is el tudja látni majd. A cég kereskedelmi igazgatója, Török Sándor szerint ez kényszerlépés, az átszervezésre azért van szükség, hogy talpon maradhasson a vállalat. A gazdasági válság óta ugyanis folyamatos forráshiánnyal küszködnek. Az intézkedés híján további jelentős anyagi veszteségek érnék a céget, ez pedig halmozott elbocsátáshoz vezetne.

A szakszervezet elnöke jelen volt a határozat elfogadásánál. Borsai György, szakszervezeti vezető az ülésen kifejtette: a munkavállalók elfogadták, hogy az átszervezés annak érdekében történik, hogy az Út és Híd Rt. megmaradhasson. Tamás Sándor – a cég tulajdonosaként jegyzett Kovászna Megye Tanácsának elnöke, a határozat elfogadása után garanciákat nem fogalmazott meg, de abbeli szándékának hangot adott, hogy mihelyt lehetőség nyílik rá, újra alkalmaznák a munka nélkül maradó személyeket.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 22., vasárnap

Maros megyében nem volt mindenhol csendes az éjszaka

Egy autóbalesethez és két tűzesethez riasztották szombatról vasárnapra virradó éjjel a Maros megyei tűzoltókat.

Maros megyében nem volt mindenhol csendes az éjszaka
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Mintegy 20 hektáron ég a száraz növényzet Galócáson

Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.

Mintegy 20 hektáron ég a száraz növényzet Galócáson
2026. március 21., szombat

Három szivart is rejtett a Szent Miklós templom toronygömbje

A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.

Három szivart is rejtett a Szent Miklós templom toronygömbje
2026. március 21., szombat

Eljárást indítottak egy román nővel szemben egy brit tengeralattjáró-bázisnál történt incidens kapcsán

Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.

Eljárást indítottak egy román nővel szemben egy brit tengeralattjáró-bázisnál történt incidens kapcsán
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Folytatódnak szerdán elsüllyedt vontatóhajó kutató műveletei a Midia kikötő térségében

A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.

Folytatódnak szerdán elsüllyedt vontatóhajó kutató műveletei a Midia kikötő térségében
2026. március 21., szombat

Súlyos buszbaleset történt Galac megyében: egy személy életét vesztette, 14-en megsérültek

Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.

Súlyos buszbaleset történt Galac megyében: egy személy életét vesztette, 14-en megsérültek
2026. március 21., szombat

Már minden kúton 9 lej fölött van az üzemanyag ára

Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.

Már minden kúton 9 lej fölött van az üzemanyag ára
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Új lehetőségeket körvonalazott a székelyföldi gazdák számára a Sepsiszentgyörgyre látogató magyar agrárminiszter

Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.

Új lehetőségeket körvonalazott a székelyföldi gazdák számára a Sepsiszentgyörgyre látogató magyar agrárminiszter
2026. március 20., péntek

Romlik a lakosság vásárlóereje, a világjárvány óta nem volt ekkora visszaesés a kiskereskedelemben

A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.

Romlik a lakosság vásárlóereje, a világjárvány óta nem volt ekkora visszaesés a kiskereskedelemben
2026. március 20., péntek

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Hirdetés