Mégsem eredeti a Pista bá?

Felkeltette egy magyarországi, ajándékokat gyártó cég figyelmét a székely Pista bá ajándékfigura. Állításuk szerint az alkotó sokat merített az általuk készített Folqa figurákból. Vrabie Zsolt szerint bár van egybeesés, Pista bá mégis más, mint az említett figura.

Bús Ildikó

2014. január 14., 15:192014. január 14., 15:19

2014. január 14., 15:212014. január 14., 15:21

Nemrég számoltunk be a Csuri bácsiként ismert sepsiszentgyörgyi formatervező által alkotott kabala figuráról, Pista báról, amelyet már a világ több pontján is megrendeltek. Cikkünk kapcsán a magyarországi Fótról jelentkezett Juhász Péter, aki szintén ajándéktárgyak készítésével foglalkozik, és mint írta több hasonlóságot is felfedezett az általuk terjesztett Folqa figurák és a székely Pista bá között.

„Felkeresve a termék internetes oldalát, sajnos azt láttuk, hogy Pista bá sok tekintetben merít a Magyarországon gyártott és forgalmazott Folqa figuráktól. A gyártó velünk sosem vette fel a kapcsolatot, nem kért engedélyt marketing anyagaink felhasználására. Sajnálatosnak tartom, hogy magyar magyartól lop, és arra épít, hogy a köztünk húzódó országhatár majd megvédi őt attól, hogy ez kiderüljön”– írta levelében a Souvenir Brands ajándékgyártó vállalat vezetője. Levelét különböző fényképekkel és termékleírással is kiegészítette, melyekben hasonlóságot vél felfedezni az ő figurájuk és Pista bá között. Pista bá bemutatkozó szövege és a Folqa babák leírása is egyezést mutat, valamint a készítés folyamatában alkalmazott illusztráció is nagyon hasonló.

Az ügyben megkerestük a Pista bá ötletgazdáját Vrabie Zsoltot is. Mint mondta, a termék leírása valóban egyezik, viszont erről csak most szerzett tudomást. „Ami a szövegben fellelhető hasonlóságokat illeti, tényleg felfedeztem én is. Ez az én hibám, ezért kijavítjuk és átírjuk a szövegrészeket. Az történt, hogy én nem írok és fogalmazok helyesen, ezért az egyik barátomat kértem fel a szerkesztésre, ezért fennáll annak valószínűsége, hogy a Folqa babák leírásából inspirálódott. Ezt a hibát bevállalom és kijavítom” – mondta el Vrabie Zsolt.

A fából faragott figura formai hasonlóságairól az ötletgazda elmondta: az első, kezdetleges figura valóban kerekre sikeredett, csakúgy mint a Folqa babák, ennek pedig az egyszerűség az oka, hiszen az eszterga gépen ezt lehet legkönnyebben formázni. Később azonban a forma szögletesebb lett és így alakult ki a termék, amely méretében, anyagában és színeiben is eltér a magyarországi ajándéktól. Míg a Folqa alakjai műgyanta alapanyagú, festett figurák, Pista bá kézzel festett, fából készült és méretében is kisebb tárgy – magyarázta Vrabie Zsolt.

Juhász Péter további kérdésére, miszerint terveznek-e magyarországi forgalmazást Csuri elmondta, vállalkozásuk egyelőre kis műhelyként működik, nincs kommunikációs ügynökségük sem, de szeretnék kiterjeszteni az ajándéktárgyat Magyarországra is. A helyi formatervező levélben is megkereste a magyarországi gyártót és reményei szerint barátságos, békés úton beszélik meg a vélt és valós sérelmeket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés