Megint halasztottak a Mikó-perben

A ploieşti-i táblabíróság szeptember 22-ére halasztotta a Mikó-ügy tárgyalását pénteken. Az ezt megelőző tárgyaláson helyt adtak védelem kérésének, hogy a bukaresti pénzügyminisztérium nyilatkozzon arról, hogy érte-e kár a román államot a ingatlan-visszaszolgáltatás miatt, azonban a tárgyalás megkezdéséig nem érkezett meg a a szaktárca válasza.

Szabó Enikő

2014. június 20., 15:182014. június 20., 15:18

2014. június 20., 15:332014. június 20., 15:33

Nem várt fordulatként azonban a buzăui pénzügyi hivatal a tárgyalás napjára egy levelet juttatott el a ploieşti-i táblabíróságra, melyben 4,6 millió lejes károkozást állapítanak meg – tájékoztatta portálunkat Markó Attila, képviselő, az ügy egyik vádlottja. Elmondta: „ennek a hatóságnak semmi köze nincs az ügyhöz, senki nem kérte fel, hogy véleményt nyilvánítson. A DNA ügyészei és ügyvédeink egyetértettek abban, hogy a pénzügyminisztérium válaszára várnak, és nem veszik figyelembe a buzăui közlést.”

Mint ismeretes, Sepsiszentgyörgy önkormányzata és az igazságügyi minisztérium is közölte korábban, hogy nem áll fenn a károkozás ténye. Ezzel kapcsolatban Markó úgy nyilatkozott, hogy „amennyiben nincs kár, akkor nincs bűncselekmény sem”. Hozzátette: a törvények értelmében az állami ingatlanok képviselője a pénzügyminisztérium. Ha a szaktárca is megerősíti, amit a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és az igazságügyi minisztérium is leközölt, nem követtünk el hivatalnokként bűncselekményt – fejtette ki.

A pénteki tárgyalás előtt Markó a Facebook közösségi oldalon osztotta meg gondolatait a perrel kapcsolatosan. „Csak azt kérem tőletek, mindenkitől, az egész világtól: imádkozzunk, hogy legyen vége! És legyen vége igazságosan! A Mikót a református egyháztól államosították, törvényes visszaszolgáltatása nem bűncselekmény!” A tárgyalás után pedig közölte az újabb halasztás tényét azzal a vélekedéssel, hogy: „erős érdekek próbálnak keresztbe tenni. Ez is csak azt bizonyítja, hogy nekünk van igazunk! Ezért győznünk is kell!”

A Mikó-perben a buzăui törvényszék 2012 júniusában három-három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Markó Attilát, a restitúciós bizottság korábbi vezetőjét és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját, Silviu Climet, a román igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett szabadságvesztésre. Az indoklás szerint jogtalanul szolgáltatták vissza az Erdélyi Református Egyházkerületnek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét. Időközben az egyik vádlott, Marosán Tamás ellen indított büntetőjogi eljárás elévült.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
2026. június 22., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön

Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés