
Fotó: Henning János
Még várják a jelentkezőket a Székely Vágtára a szervezők, akik július 10-ig hosszabbították meg a benevezési határidőt.
2014. július 03., 15:562014. július 03., 15:56
Két futamban várnak lovasokat a galoppversenyre, így azok a települések, akik még nem adták be jelentkezésüket, az újabb időpontig megtehetik – közölte portálunkkal Ménessy Kitty, a rendezvény szóvivője. A vágtára a maksai Óriás Pincetetőn július 19. és 20. között kerül sor módosított szabályokkal, egy újabb futammal.
Eddig mintegy húsz nevezést jegyeztek a lovas rendezvényre, azonban ezek száma az elmúlt évekhez hasonlóan 30 versenyzőre nő majd – hangsúlyozta a szóvivő. Hozzátette: a Székely Vágta futamaira a tavalyhoz hasonlóan ülőhelyet is lehetett váltani. A versenypálya szélén kialakított helyről zavartalanul lehet követni a galoppversenyt és annak kísérőprogramjait, hiszen innen indulnak, és itt zárulnak a futamok. A napi belépőért napi 20 lejt kell fizetni, és a helyszínen, a regisztrációs pontnál lehet majd váltani.
Ménessy rámutatott hogy újításként idén először kempingezni is lehet a Székely Vágta helyszínén. Az ingyenes sátorozásra alkalmas helyet kordonokkal kerítik el a szervezők, ennek használatát a rendezvény mindhárom napján engedélyezik.
A Székely Vágta részletes programja a www.szekelyvagta.ro honlapon található meg.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!