
Fotó: Veres Nándor
Akadályozhatja a háromszéki gazdaság további fejlődését az a kialakult helyzet, miszerint egyre kevesebb a munkanélküli – derült ki a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség tájékoztatóján.
2016. március 22., 14:402016. március 22., 14:40
2016. március 22., 14:412016. március 22., 14:41
Kelemen Tibor a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség igazgatója keddi sajtótájékoztatóján kifejtette, tanulmányok támasztják alá, hogy ahol 2 százaléknál alacsonyabb a munkanélküliségi mutató, már nincs lehetőség további fejlődésre. A szakember elmagyarázta, hogy Kovászna megyében ugyan 5,5 százalékos a mutató, ám a nyilvántartásban szereplő állástalanok többsége tartósan munkanélküli, ők évek óta arra rendezkedtek be, hogy különböző segélyekből tartják el magukat és családjukat, nehéz őket integrálni a munkaerőpiacon.
„Jelenleg 4879 munkanélküli szerepel az ügynökség nyilvántartásában, ám közülük mindössze 680-an kapnak munkanélküli segélyt, ez nagyon kevés, kistérségenként kevesebb mint 150 állástalant jelent” – fejtette ki Kelemen Tibor, hangsúlyozva, hogy a kifizetések szempontjából gyakorlatilag nincs is munkanélküliség Kovászna megyében. A szociális segélyből, gyerekpénzből, élelmiszercsomagokból élő közel 4000 tartósan munkanélkülivel már nem lehet növelni a foglalkoztatottak arányát, ők erre az életmódra rendezkedtek be, a többségük írástudatlan, az elemi iskolát sem fejezte be, nem lehet számukra munkát közvetíteni, tehát nem hajtanak hasznot a gazdaságnak, a szociális háló védelmében élnek.
Az alkalmazható munkanélküliek száma, viszont annyira kevés, hogy egy nagyobb befektetés esetén már nincs ahonnan toborozni, a városokban például 3 százalék körül van a munkanélküliségi mutató, Sepsiszentgyörgyön 1,62, Kézdivásárhelyen 1,66, Baróton 2,6, Kovásznán 3,8 százalék.
Az igazgató ugyancsak tanulmányokra alapozva jelentette ki, hogy minden újonnan létesült munkahelyre legalább tízszer annyi munkanélkülit kellene mozgósítani, hogy végül annyian pályázzanak, akik közül a munkaadó érdemben tud válogatni, tehát például 50 új állásra 500 potenciális jelentkező kellene. A Holzindustrie Schweighofer cég a Rétyen épített gyárába eddig kevesebb mint 500 személyt alkalmazott, ám több mint 5000 önéletrajzot gyűjtött be a toborzóirodájába – példálózott az igazgató.
A munkaerő- elhelyező ügynökség április 14-én szervez állásbörzét, ám egyre inkább kérdés, hogy kit tudnak a munkaadók megszólítani, összegezte Kelemen Tibor. Az elmúlt időben megváltozott az irányzat, már nem a munkakeresők állnak sorba, hanem a munkaadók igyekeznek tájékoztatni a körülményekről, a lehetőségekről. „Sokan nem is tudják, melyek az elvárások például a nadrággyárakban, de indulásból elutasítják a felkínált állást, mert rosszakat hallottak a szomszédasszonytól. Ezért van szükség a korrekt tájékoztatásra” – mondta a szakember.
Ugyanakkor rámutatott, hogy Kovászna megyében már évek óta a nők körében sokkal alacsonyabb a munkanélküliségi ráta, jelenleg az állástalanok 58 százaléka férfi. A nehézipar eltűnésével, és a készruhagyártás térhódításával Kovászna megyében egy nőnek sokkal nagyobb esélye van arra, hogy munkát találjon, mint a férfiaknak – mondta Kelemen Tibor. Hozzátette, főleg vidéken sok asszony dolgozik a háztartásban, ám mégis gyakran motiváltabbak, amikor munkahelykeresésről van szó.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.
Ismét leáll a kovásznai wellnessközpontnál a munka, miután az Országos Beruházási Társaság (CNI) nem tudja biztosítani az ehhez szükséges pénzt a kivitelezőnek, ráadásul jelentős tartozást is felhalmozott felé.
szóljon hozzá!