
Hálaadó szentmisét tartottak szombaton Márton Áron ojtozi frontszolgálatának emlékére a háromszéki településen – az egykori erdélyi püspök száz évvel ezelőtt, 1916 őszén kezdte el katonai szolgálatát Ojtozban, nem sokkal később már a soproni hadosztály katonáival védte a hazát.
2016. október 16., 22:062016. október 16., 22:06
A megemlékezést Kovászna Megye Tanácsa és a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság szervezte, a Márton Áron-emlékév rendezvénysorozat részeként. Kovács Zsolt Ojtozba beszolgáló kézdimartonosi plébános a szentmisén arról beszélt, hogy a példaadó Márton Áron nemcsak emlék kell hogy legyen, hanem mindennapi életünk része. Gaal Gergely, a Márton Áron Programbizottság elnöke kifejtette, a száz évvel ezelőtti időszak, az első világháború következményei a magyarság számára katasztrofálisak voltak, Márton Áron a háború nehézségeit, szörnyűségeit megtapasztalva a későbbiekben „népének és egyházának vezetését erős lelkülettel tudta végezni”.
Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke pedig így fogalmazott Erdély nagy püspökéről: „Meg merte fogalmazni, amit tapasztalt és látott még akkor is, amikor már nemcsak sejtette, de tudta, hogy a hatalom nem kíméli azokat, akik szembeszállnak vele. Ha ma itt lenne közöttünk, akkor sem hallgatna. Szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket ma az erdélyi magyar közösségnek el kell szenvednie. Szóvá tenné azt a kettős mércét, amit velünk szemben alkalmaznak. Kimondaná úgy, ahogy mi is kimondjuk, hogy a Székelyföld létezik, hiszen itt állunk Ojtozban, a Székelyföld keleti kapujában, ahol a szent életű püspök, egykor védte a magyar hazát”.
Bár az utcafelásások, ideiglenes forgalomkorlátozások, az ivóvíz-szolgáltatás akadozása idén okozott bosszúságot Kovászna város lakóinak, az mindenképp jó hír, több mint háromszáz új háztartás csatlakozhat a vízhálózathoz.
Az ünnepi időszak idején megnő a tűzesetek és más veszélyhelyzetek kockázata, ezért a Kovászna megyei katasztrófavédelem a szálláshelyeken és az otthoni karácsonyi díszítés során betartandó legfontosabb biztonsági szabályokra hívja fel a figyelmet.
A Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum öt diákjának teljesítményét díjazta Sepsiszentgyörgy városi tanácsa karácsony előtti utolsó ülésén. Antal Árpád polgármester a tanácsülés végén röviden értékelte az idei évet is.
Az összehangolt munkának köszönhetően a korábbinál gyorsabban tudtak beavatkozni a tavaszi árvízkor, a hosszú távú cél azonban a megelőzés lenne. Kovászna megye prefektusa ezért megvalósíthatósági tanulmány elkészítését kéri a vízügyi igazgatóságtól.
Több bűncselekmény miatt is elfogatóparancs volt érvényben a férfi ellen, aki autójával védőkorlátnak ütközött Kézdisárfalván. A fiatalember alkohol hatása alatt, jogosítvány nélkül vezetett, és miután balesetezett, elmenekült a helyszínről.
Filmvetítéssel egybekötött jótékonysági estet szervez a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ és a Pittyes 2-es és Gyufa december 23-án 16 és 18 órától az intézmény nagytermében. A cél: segíteni egy hallássérült kisfiún és édesapján.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. A forgalom sokáig állt a baleset miatt.
Ünnepi műsorral fűzte össze a 2025-ös esztendő utolsó soros ülését Kovászna Megye Tanácsa. A Székely Nemzeti Múzeumban tartott tanácsülésen több fontos döntés született, emellett külön figyelmet szenteltek az idei év kiemelt szereplőinek: a gyerekeknek.
Bemutatják Jánó Mihály legújabb kötetét a kézdivásárhelyi Kosztándi Művészeti Galériában pénteken, 19 órától.
A sepsiszentgyörgyi kisKÖDMÖN együttes bemutatja különleges adventi műsorát egyedi népies hangszerelésben, több székelyföldi városban is, a karácsonyt megelőző napokban.
szóljon hozzá!