
Néhány napig nem működik a Kovászna Megyei Munkaügyi Igazgatóság internetes ügyfélszolgálata, ezért faxon várják a jelentéseket – tájékoztatott Kelemen Tibor igazgató. A leállás nem érinti a ProSelf központot.
2014. január 14., 11:372014. január 14., 11:37
2014. január 14., 11:442014. január 14., 11:44
A Kovászna Megyei Munkaügyi Igazgatóság jelentése szerint január 13 és 20 között az internetes ügyfélfogadás nem működik. Kelemen Tibor igazgató elmondta: ez a leállás csak a yahoo és gmail rendszereket érinti, így ezeket az e-maileket, jelentéseket nem kapják meg a héten. Ezért ügyfeleiket arra kérik, hogy bármilyen iratot, dokumentációt faxon vagy postai úton küldjenek az intézmény titkárságára. A titkárság teljes munkaidőben áll az ügyfelek rendelkezésére, a hivatal 35-ös irodájában. Ugyanakkor, a munkanélküliséghez való jog megállapítása és a segély kifizetése a megszokott módon történik. Ez az internetes leállás csak a cégek jelentéseit érinti, de jövő héttől már ez is hozzáférhetővé válik.
Az igazgató tájékoztatása szerint, a tavaly üzembe helyezett ProSelf központ, bár internetes alapú, de jelenleg is működik, nem okoz gondot a meghibásodás. A self service típusú szolgáltatást tavaly indította el a munkaügyi hivatal, a rendszer egy országos program része. Fő eleme, hogy önkiszolgáló jelleget biztosít a havi jelentkezésekre a munkanélkülieknek, de a munkáltatók is letehetik nyilatkozataikat. Egyik legfontosabb eleme a munkahelykeresés – mondta Kelemen –, ami újítást vezet be, hiszen a köztisztviselők és az érdeklődők közti kapcsolatot könnyíti meg. Az érintőképernyős számítógép a hivatal előcsarnokában található és gyakran használják az álláskeresők – mondta az igazgató. A következő hetekben kiadnak egy jelentést is erről, továbbá kibővítenék a szolgáltatást más típusú tevékenységekre: igazolásokat és más dokumentumokat is kiadnának a berendezés segítségével.
Emellett természetesen megmarad a hagyományos irodai szolgáltatás is, amely mindenki számára nyitott az iroda programjának függvényében.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!