Vissza kellett vonni a Sepsiszentgyörgy 2016-2021 közti időszakra szóló kulturális stratégiáját rögzítő tanácsi határozatot, miután Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa bíróságon támadta meg azt.
2016. február 02., 19:232016. február 02., 19:23
Mindent megteszünk, hogy a megyeszékhely művelődési intézményei a megfelelő körülmények között működhessenek, kiemelten támogatjuk az Andrei Mureşanu Színház működését is, a prefektus pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy minden területen ellehetetlenítse az önkormányzat munkáját – jelentette ki Antal Árpád, a város polgármestere a hétfői önkormányzati ülésen.
Mint fogalmazott, Kovászna megye kormánymegbízottja megtámadta azt a – még októberben elfogadott – tanácsi határozatot, amely Sepsiszentgyörgy kulturális stratégiáját tartalmazza. A prefektus arra hivatkozott, hogy nem tartották be a 45 napos közmeghallgatást, ezt követően pedig levélben az önkormányzat vezetőségéhez is fordult, amelyben úgy fogalmazott: mivel Sepsiszentgyörgy nem nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa 2021-ben címet, okafogyottá vált a kulturális stratégia megléte – magyarázta Antal Árpád.
Az elmúlt évben azért nem tartották be a törvény által előírt periódust, mert az Európa kulturális fővárosa cím pályázásához a városnak rendelkeznie kellett egy elfogadott kulturális stratégiával, ám a polgármester elmondta: indokolt esetben a tíz napos közmeghallgatásnak is elegendőnek kellett volna lennie. Az elöljáró ugyanakkor kijelentette, újra kiírják a közmeghallgatást, kivárják a 45 napos időszakot, majd újra elfogadják a tervezetet. Visszavonni kényszerült egyébként a Terra Siculorum 2021 nevű egyesület létrehozására vonatkozó határozatot is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület a hétfői soros ülésen. Ez a kezdeményezés szorosan kapcsolódott a kulturális stratégiához, megalakítását korábban már megpróbálta megakadályozni a prefektus.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.
szóljon hozzá!