
Fotó: Bencze Melinda
A sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Iroda ötödszörre szervezi meg a Nagy Műveltségi Vetélkedőt, amelyre háromfős csapatok jelentkezését várják. A cél a középiskolás fiatalok tudásának, műveltségének megmérettetése. A nyertes csapat tagjainak 600 lej üti a markát.
2016. február 29., 17:252016. február 29., 17:25
Ezúttal is középiskolásokból álló, háromfős csapatok jelentkezését várja a Turulmadár Ifjúsági Iroda önkéntes csapata a Nagy Műveltségi Vetélkedőre, amelyet március 19-én délelőtt 10 órától szerveznek a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár, Gábor Áron termében. A fiataloknak több versenyszámban is meg kell mérkőzniük, ezekben fontos szerepet kap a tudás, valamint a kreativitás is. Az első fordulóban öt perces felkészülést követően egy perces bemutatkozási időt kapnak a csapatok, mivel, ahogyan az önkéntesek is fogalmaznak, „a jól megalapozott műveltség része az igényes beszéd”.
A bemutatkozás szlengben használt szavakkal vagy rím formájában kell megtörténjen, a szakmai zsűri a nyelvi kreativitást, a beszédkészséget, valamint a szövegkohéziót pontozza majd. A bemutatkozás után a verseny központi elem következik, azaz egy száz kérdést tartalmazó tesztet kell kitölteniük a résztvevőknek. A tényleges ismeretfelmérésként nevezett versenyszám után híres embereket, műalkotásokat, épületeket, történelmi eseményeket, továbbá kémiai vegyületeket vagy akár tárgyakat is ábrázoló képeket vetítenek, a versenyzőknek ezek elnevezését kell majd kitalálniuk. Az utolsó forduló alkalmával már csak az első öt helyre rangsorolt csapat versenghet a 600 lej értékű fődíjért, itt pedig a gyorsaság és a tudás kerül előtérbe.
A vetélkedő ideje alatt néhány, a viselkedéssel kapcsolatos elvárásuk is van a szervezőknek, ez szerint tilos trágár szavakat vagy kifejezéseket használni, más csapatokat ízléstelen módon bírálni, gúnyolni. Újdonság, hogy ezúttal szurkolóközönséget is szívesen látnak a versenyen. A háromfős csapatok március 14-ig jelentkezhetnek. További információkat a turuloffice@gmail.com, továbbá Furus Leventénél, a Turulmadár Ifjúsági Iroda vezetőjénél a 0742-148 702-as telefonszámon lehet kérni.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.
Ismét leáll a kovásznai wellnessközpontnál a munka, miután az Országos Beruházási Társaság (CNI) nem tudja biztosítani az ehhez szükséges pénzt a kivitelezőnek, ráadásul jelentős tartozást is felhalmozott felé.
szóljon hozzá!