
Fotó: Nagy D. István
Egyhetes határidőt kapott kilenc háromszéki polgármesteri hivatal a prefektustól, hogy a homlokzatra kitűzött zászlót eltávolítsák. Ha nem teszik meg, jöhet a pereskedés.
2013. március 05., 19:002013. március 05., 19:00
Dumitru Marinescu prefektus Árkos, Barót, Csernáton, Gelence, Lemhény, Kézdivásárhely, Kökös, Ozsdola, valamint Vargyas elöljáróinak küldött felszólító körlevelet, amelyben úgymond utasítja őket, hogy távolítsák el a polgármesteri hivatalok homlokzatára kitűzött székely zászlókat, ellenkező esetben bepereli az önkormányzatokat. A prefektus egyébként ellenőrző körútra is kiküldte az általa vezetett intézmény embereit, akik feltérképezték, hogy hol van székely zászló kitűzve. A kormányhivatal vezetője a 2004-es évi, 75-ös törvényre hivatkozik, amely szerint tilos közintézményeken más államok lobogóit elhelyezni, és kizárólag csak a román zászló és az EU-lobogó kaphat helyet. A székely zászló a prefektus szerint az idegen állam zászlaja kategóriába sorolható, tehát a kifüggesztése törvénybe ütközik.
A felvetésre, miszerint ez a megközelítés téves, hiszen a székely zászló nem egy létező ország szimbóluma, a prefektus – mintha csak elődjét, Codrin Munteanut idézné – kijelentette, szerinte, amit a törvény nem engedélyez, az tulajdonképpen tilos.
Ami Sepsiszentgyörgy önkormányzatát és Kovászna Megye Tanácsát illeti – amelyek székhelyein szintén ott van a székely lobogó – Marinescu (fotó) elmondta, esetükben nincs értelme a felszólításnak, mivel a prefektúra már pert indított ellenük. Amint az kedden kiderült, valójában per csak a megye és a városzászló miatt indult, de azokat a prefektúra elveszítette alapfokon. A székely zászló miatti perekről egyelőre sem Tamás Sándor tanácselnöknek, sem Antal Árpád polgármesternek nincs tudomása.
A prefektus egyébként azt ajánlotta az RMDSZ helyi vezetőinek, hogy ha minden áron ragaszkodnak a székely zászlóhoz, kezdeményezzenek olyan törvénymódosítást, amely egyértelműsíti a lobogók használatát. De fenntartja azt a meglátását is, hogy inkább a megye fejlesztése lenne fontosabb, nem a lobogók kiaggatása.
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke szerint egyetlen elöljáró sem alkalmazkodik a prefektusi elváráshoz, mivel az nélkülözi a jogi alapot, és amennyiben perre kerülne az ügy, néznek elébe.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!