
A közösségi kártyák használatából az Ujjvárossy József Közösségi Alapba novemberben 16 298 lej gyűlt – adja hírül a kártyát működtető Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA).
2016. december 12., 21:342016. december 12., 21:34
A közösségi alap felhasználásával október-december időszakban harminchárom Nem térkép e táj elnevezésű iskolai kirándulást szerveztek: diákok a térség természeti szépségeivel, kulturális értékeivel, épített örökségével, hagyományokkal, helyi vállalkozásokkal, műhelyekkel ismerkedtek. A közösségi alapból további adományokkal kipótolva jött létre a Székelyföldi tehetségalap, ebből összesen negyvenkét tehetséges gyereknek és fiatalnak biztosítottak ezerlejes ösztöndíjat, a támogatást december 23-ig folyósítják.
A közösségi nagydíjat a Háromszék Táncegyüttes kapja, a hagyományőrzés terén kifejtett magas színvonalú, egyedülálló és művészetet teremtő munkájának elismeréseként. A díj 21 ezer lejt jelent, ebből 9 ezer lejt a közösségi alapból állnak, 13 ezer lejt pedig a közösségi bálon résztvevők hozzájárulásából. A díj átadására december 19-én kerül sor a Háromszék Táncstúdióban.
Ugyanakkor a nemrég a Sepsi Rádió élőadásában kisorsoltak ezer lej pénzjutalmat a hűséges kártyafelhasználók között, a díjat a sepsiszentgyörgyi Subtirelu Sanda Enikő nyerte. A követező sorsolásra márciusban kerül sor. A közösségi kártyát 2011 óta működteti a HKA, azóta több mint 500 ezer lej folyt be a közösségi alapba, a pénzből több mint 140 civil programot valósítottak meg.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!